Felkészülés | Zárásként döntetlen

A törökországi felkészülése zárásaként liga 2-es együttesünk kemény, fizikális futballt játszó ellenféllel harcolt ki értékes döntetlent.

Felkészülés | Zárásként döntetlen

A törökországi felkészülése zárásaként liga 2-es együttesünk kemény, fizikális futballt játszó ellenféllel harcolt ki értékes döntetlent.

Egyenlő erők küzdelmét hozó első félidőt követően, a második felvonást - Jividze, húsz perc alatt összeszorgoskodott, két sárgájáig - a szünetben többet frissítő georgiai együttes uralta, a záró negyed órában pedig az FK tett többet a győzelemért.

Ráduly Róbert Kálmán helyszíni tudósítása

Bal oldali pontrúgás után, közeli fejes hatástalanítása végett kell Karácsonynak a 12. percben először közbeavatkoznia. Két perccel később Kovács lövése a kapus ölébe köt ki. A 25. percben, georgiai pontrúgás figura végén, Jefinho küldi messze a keresztléc fölé a labdát. A 28. percben csíki sarokrúgást követően iramodik meg a labdával, saját térfélről indulva, Parkinashvili, de Pintér - 35 méteres vágtát követően - utoléri és a tizenhatos vonala előtt tisztán szereli. Nagy mentés volt.

A 29. percben Szondi szúrja rá 26 méterről, a labda kevéssel a jobb kapufa mellett száll el. A 35. percben tetszetős FK támadást fejez be, jobb lábas lövéssel, a nagy kedvvel futballozó Jebari. Négy perc múlva Karácsony varázsolja le - a remek kényszerítő végén, mélységben megjátszott - Jefinho lábáról a labdát. A 43. percben Marrone forgatja meg közvetlen ellenfelét a bal oldalon, majd Jebarihoz továbbít, a spanyol-marokkói légiós, 17 méterről leadott, lövése ezúttal sem talál kaput.

Oleg Vaszilenko hét, Ilyés Róbert két friss emberrel kezdi a második félidőt. A csapatkapitányi szalagot és vele együtt a karmesteri pálcát,Tsnobiladze veszi át. A 49. percben,  a meccs eddigi legszebb támadásépítése végén, Karácsony nagyot nyújtozva megfogja - Khabuliani bal oldalról, a hosszú sarok irányába leadott - lövését. Az FC Telavi egyre inkább magához ragadja a játék irányítását, az 56. percben Dezamits előtt villan a sárga. A georgiai nyomás az 68. percben góllá érik: Bagrationi beadását, a menteni igyekvő Apro, a jobb felső sarokba továbbítja (1–0). Azonnal jöhetne az egyenlítés, de Jelena erőszakos betörését és lekészítését, Jebari a keresztléc fölé vágja. 

A 74. percben létszámfölénybe kerül az FK: Jividze taglózza le Bakost és gyűjti be a második sárgáját. A 77. percben Ronai villan, de a hét méterről bemutatott sarkazását ekkor még bravúrral fogja Tandilashvili. Az emberfőlényt a 79. percben sikerül kihasználni, Marrone hosszú beadását vágja a bal felső sarokba, kapásból Ronai (1–1). A 81. percben Mairovich 16 méteres lövése megy centikkel mellé. A záró percekben mindkét csapat próbálja a maga javára billenteni a döntést, de újabb gól nem születik.

Ilyés Róbert vezetőedző: "Két jó meccsel zártuk az edzőtábort. A két nap alatt, két elsőligás ellenfél ellen elért pozitív eredmény önbizalmat ad a csapatnak a bajnokságra".

FC Telavi (georgiai) – FK Csíkszereda 1–1 (0–0)
Kümköy (Törökország)
Gólszerzők: Apro Claudiu (68., öngól), ill. Ronai Robert (79.)
FC Telavi: 33. Kurdadze (1. Tandilashvili, 46.) – 22. Gogotishvili, 24. Bukorac, 39. Odishvili (3. Ananidze, 46.), 5. Gabitashvili – 26. Lesniak (12. Tsnobiladze, 46.), 30. Jefinho (csk, 6. Mairovich, 46.), 8. Oliveira – 29. Parkinashvili (2. Jividze, 60.), 10. Akhvlediani (27. Khabuliani, 46.), 7. Morchiladze (15. Bagrationi, 60.) Vezetőedző: Oleg Vaszilenko
FK Csíkszereda: 1. Karácsony Márk – 26. Dezamits Dominik, 57. Gergely Botond, 3. Apro Claudiu (csk), 4. Marrone Salvatore – 10. Jebari Sufiane (11. Anderson Santos, 69.), 16. Pintér Bence, 53. Szondi Botond – 6. Kovács Lóránt (15. Bakos Ervin, 46.), 32. Jelena Richárd (7. Makrai Gábor, 69.), 19. Balogh Szilárd (98. Ronai Robert, 46.) Vezetőedző: Ilyés Róbert



Hozzászólások



Fejtsd ki véleményed, szólj hozzá te is. A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.


Vissza