Ifiliga | Győzelem az első edzőmeccsen

Lejátszotta első felkészülési találkozóját U18-as, Ifjúsági Ligás együttesünk. Demény Norbert tanítványai egygólos győzelmet arattak a Székelyudvarhelyi FC liga 3-as csapata ellen.

Ifiliga | Győzelem az első edzőmeccsen

Bár több gólszerzési lehetőséget dolgozott ki a székelyudvarhelyi együttes, gólt azonban, Fazakas Henrik révén csak az FK fiataljai szereztek, így megnyerték a szomszédvárak közötti felkészülési mérkőzést.

Ráijesztett az idő a Sportparkban melegítő játékosokra, az előző napok kánikulája után változatos időjárás fogadta a csapatokat. A kezdés előtt eleredt az eső, ám a kezdő sípszóra már kisütött a nap. Mindez nem zavarta meg a feleket, akik nagy lendülettel vetették bele magukat a küzdelemre. Az iramra nem lehetett panaszunk, jó tempóban folyt a találkozó. A mérkőzés első szakaszában főleg vendég lehetőségeket jegyezhettünk fel, az első FK lövésig a 14. percig kellett várni, a próbálkozás azonban fölé szállt. Csíki Szabolcs kapuja előtt több veszélyes helyzet adódott, azonban vagy elvétették az irányzékot a vendégek, vagy a hazai hálóőr volt a helyén. Kapusunk több remek védést bemutatott az első 45 percben.

A második játékrész első lehetősége is az SZFC előtt adódott, Csíki nagy bravúrral mentett. Az 58. percben szöglet után veszélyeztettünk, két minutum elteltével ismét Csíki Szabolcs védését láthattuk. Fél óra volt még hátra a meccsből, amikor egy szabadrúgást tolt ki az FK kapusa, ezt követően kisebb tűzijáték alakult ki a kapunk előtt, amely során előbb a kapufa hárított, majd a védőink blokkoltak jó ütemben.

A 67. percben Fazakas Henrik támadta a bizonytalankodó vendég hálóőrt, aki nem is tudta ellőni a kapu előteréből a labdát, amelyet játékosunk megszerzett és belőtte a vezető találatot (1–0). Négy perccel később Csíki ért le egy jobb alsó sarokra tartó lövésre, ahogy tette ezt több alkalommal is a mérkőzés folyamán. A 87. percben megduplázhattuk volna az előnyt, ám a vendégek kapuvédője is bizonyította tehetségét. Maradt az egy gólos előny, ami a lefújás pillanatáig kitartott, így győzelemmel mutatkozott be U18-as együttesünk kispadján Demény Norbert.

A fiúk szombaton, 10 órától, szintén hazai pályán a Sepsi OSK korosztályos együttesét fogadják.

Felkészülési mérkőzés
FK Csíkszereda U18 – Székelyudvarhelyi FC 1–0 (0–0)

Csíkszereda, Sportpark
Gólszerző: Fazakas Henrik (67.)
FK Csíkszereda U18: Csíki Szabolcs – Ureche Alexandru, Colceriu Flavius, Göndör Alex, Birtalan Tamás, Leczki Norbert, Marosi Krisztián, Iordache Luca, Zelenák Dávid, Ilie Luca, Ilie Mihai Csereként pályára lépett: Deáky Zsombor (kapus), Bödő Efraim Zoltán, Lázár Magor, László Norbert, Fazakas Henrik, Demeter Hunor, Gábor Tihamér Vezetőedző: Demény Norbert
SZFC: Vlasa - Marucza Cs. , Kovács Sz. , Tordai T. , Hadnagy T. - Antal B. , Vlad Botia , Bujdosó Sz. , Radu Matei - Sebestyén B., Becze T. Csereként pályára lépett: Fábián Győző (kapus) , Lázár K. , Gaczella R. , Bogdan C. , Balázs N. , Belu D. Vezetőedző: Lucian Nicolau

Farkas Endre



Hozzászólások



Fejtsd ki véleményed, szólj hozzá te is. A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.


Vissza