Kispad | Románia Kupa U17 | Szakál Csaba | FK – Kolozsvári U 2–3

Egy góllal alulmaradt a Románia Kupa csoportkörének második játéknapján a Kolozsvári Universitatea ellen U17-es együttesünk. A vasárnapi mérkőzést Szakál Csaba vezetőedző értékelte honlapunknak.

Kispad | Románia Kupa U17 | Szakál Csaba | FK – Kolozsvári U 2–3

Egy góllal alulmaradt a Románia Kupa csoportkörének második játéknapján a Kolozsvári Universitatea ellen U17-es együttesünk. A vasárnapi mérkőzést Szakál Csaba vezetőedző értékelte honlapunknak.

"Természetesen csalódottak vagyunk, hogy nem sikerült megvalósítanunk a célunkat, és a hétközi magabiztos play-off győzelmünk után, a kupasorozat második fordulójában hátrányból felállva, majd a vezetést is megszerezve, végül vereséget szenvedtünk. Nagyszerű első félidőt tudtunk produkálni. Az első pillanattól kezdve nyomást gyakoroltunk ellenfelünkre, több labdát is szereztünk a térfelükön, veszélyes területeken a kapujukhoz közel. Számtalan gólszerzési lehetőséget dolgoztunk ki. A Kolozsvár az első játékrészben egyetlen komolyabb helyzetig sem jutott, a vezetést mégis ők tudták megszerezni, tizenegyesből. A középkezdés után szinte azonnal tudtunk volna egyenlíteni, de a remekül felépített támadás után, egy az egyben a kapus ellen fölé rúgtuk a labdát. A szünetig át is vehettük volna a vezetést, de az egyenlítésre egészen a negyvenötödik percig kellett várni.

Nem könnyű 1-0-ás hátrányból felállni, pláne nem az U Kolozsvár ellen, amely Románia egyik legjobb csapata. Viszont tudtuk, hogy mi a feladatunk, hogyan fordítsuk meg az állást, és ennek megfelelően tettük a dolgunkat. Nagyon fontos, hogy hátrányból felállva tudtuk megszerezni a vezetést a második félidő elején, egy jogosan megítélt büntetőt követően. Sajnálatos módon nem sokáig tudtunk örülni. Rögtön egyenlíteni tudtak a vendégek egy szöglet után, ahol nagy egyéni védekezési hibát követtünk el. A második félidőben is több lehetőségünk volt ugyan, de a büntetőt leszámítva nem sikerült bevennünk a kolozsvári kaput. Összegezve egy pontrúgás, és egy távoli lövésnél elkövetett figyelmetlenség okozta a csapat vereségét. A játékosok tudták, hogy kinek mi a feladata a szögleteknél, tudták, hogy kikre kell különösen figyelni, de mégis lemaradtunk arról az emberről aki fejelte a gólt. Az utolsó tíz percben kettő egyéni hiba után kénytelenek voltunk futni az eredmény után.

Egyértelműen elmondható, hogy a befejezéseknél közel sem ütöttük meg azt a szintet, ami elvárható. Ezen az összecsapáson nyolc-tíz nagyon komoly gólszerzési lehetőségünk volt, és mindössze kétszer tudtuk bevenni az ellenfél kapuját. Ez egy nagyon rossz arány. Ráadásul ebből az egyik találatunk büntető volt. Erre kell koncentrálnunk a soron következő mérkőzésen, ami vasárnap lesz Sepsiszentgyörgyön. Tanulni kell a mostani vereségből, hogy ezeket a hibákat legközelebb ne kövessük el! Ugyanakkor örülünk annak, ahogy játszottunk, főként az első félidőben mutatott játékunknak. Sok pozitívum volt, amit tovább tudunk vinni a következő meccsre".



Hozzászólások



Fejtsd ki véleményed, szólj hozzá te is. A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.


Vissza