Az első osztály más kávéház, hallhattuk sokszor. Történelmünk első szuperligás mérkőzése előtti sajtótájékoztatónkon most konkrétumok hangzottak el arról is, hogy mitől számít az eddigiekhez képest olyan nagyon különbözőnek az idényre való felkészülés.

Az első osztály más kávéház, hallhattuk sokszor. Történelmünk első szuperligás mérkőzése előtti sajtótájékoztatónkon most konkrétumok hangzottak el arról is, hogy mitől számít az eddigiekhez képest olyan nagyon különbözőnek az idényre való felkészülés.
A Szuperliga 1. fordulója keretében megrendezendő, a Bukaresti Dinamo elleni, hétfőn 21.30 órakor kezdődő találkozó előtt sajtótájékoztatót tartottunk a klub székházában, amelyen a rendkívüli alkalomra való tekintettel a klub adminisztratív és szakmai vezetése is részt vett. Velünk volt Cseke Szilárd, az FK Csíkszereda sportigazgatója, Ilyés Róbert vezetőedző, Bokor János klubmenedzser illetve hátvédünk, Raul Palmeș is.
Büszkeség a klubnak, a városnak és a megyének, hogy történelmünk legelső szuperligás mérkőzésére készülhetünk, örvendek, hogy egy ilyen csodában részt vehetünk, ami régen egy álom volt, ma megvalósult, mutatott rá Ilyés Róbert vezetőedző. A szakvezető hozzátette: bizakodva várja ezt a bajnokságot. „Miután megléptük ezt a szintet, szeretnénk bizonyítani, hogy helyünk van a Szuperligában, szeretnénk egy jó focit mutatni a szurkolóknak. A csapat egy öthetes felkészülési periódussal acélozódott a legelső mérkőzés előtt, részemről én már alig várom, hogy megkezdjük a bajnokságot” – fogalmazott.
Nem csak a sport szintjén más az első osztály, hanem szervezésben is, állapította meg Cseke Szilárd, az FK Csíkszereda sportigazgatója. „Három-négy hét megfeszített munka áll mögöttünk, hogy elő tudjunk adminisztratív szempontból is készülni az első mérkőzésre. A szerződések megkötése megtörtént, ebből a szempontból a csapat készen áll a megmérettetésre. Ami a stadiont illeti, volt egy hivatalos pályabejárás pár héttel ezelőtt a hitelesítés érdekében, volt egy pár dolog, amit meg kellett oldjunk, például, ami számunkra új dolog a videóbírózásra, a VAR-szobára vonatkozó feladatok, de változtatni kellett a kameraállásokon is. Az előző évhez képest változtatnunk kellett a bérletárusítások módján is, partnerünkkel közösen egy elektronikus platform segítségével készültek el a szezonbelépők, de az egy mérkőzésre szóló belépők is. A beléptetés módja is változik, QR-kódos kapukon át kell megközelíteni a lelátókat. De kommunikációs szempontból is sokkal keményebben kell készülni ezekre a mérkőzésekre, hisz minden mérkőzés előtt és után komoly forgatókönyveket, előírásokat kell betartani, hisz minden mérkőzést közvetíteni fog a televízió, és nem csak a nézők, hanem a média érdeklődése is sokkal nagyobb” – tudhattuk meg többek között a sportigazgatótól.
Bokor János, az FK Csíkszereda klubmenedzsere elmondta: „Üdvözlöm az FK szurkolóit, és nagyon boldog vagyok, hogy a klub részese lehetek ebben az új kihívásban. Egy nagyon erős, kemény szezon vár ránk, de készültünk rá, és egyeztetve a stábbal, olyan játékosokat is próbáltunk igazolni, olyan pozíciókban, akik, reméljük, igazolni fogják a beléjük vetett bizalmat, és meg fognak tenni mindent, hogy az FK Csíkszereda sikerrel vegye az első szuperligás idényét, és benn is tudjon maradni az első osztályban.
Raul Palmeș, az FK Csíkszereda hátvédje fontosnak tartotta elmondani: „A csapattársaimmal együtt már nagyon várjuk, hogy elkezdődjön az első mérkőzés, egy nehéz ellenfél, egy, a román fociban erős hagyományokkal rendelkező csapattal fogunk kezdeni. Nem először játszunk ellenük, hisz tavaly a feljutási osztályozón kétszer is találkoztunk már velük. Reméljük, sikerül most visszavágni, hisz tudom, hogy azon csapattársaimat, akik akkor pályára léptek, nagyon megviselte, hogy nem tudtuk sikerrel venni akkor azt az akadályt. De végül mégis itt vagyunk az első osztályban, és egy jó mérkőzésre számítok ellenük, hisz sportolóként ez a legjobb érzés, hogy ilyen csapatok ellen lépjünk pályára az első osztályban.”
R. A.