Dunaszerdahelyen vett részt a Goran Kopunović vezette ifjúsági ligás, U18-as csapatunk a X. MOL Kukkonia Kupán, ami után további edzőtáborozásra a Felvidéken maradtak a srácok.

Dunaszerdahelyen vett részt a Goran Kopunovic vezette ifjúsági ligás, U18-as csapatunk a X. MOL Kukkonia Kupán, ami után további edzőtáborozásra a Felvidéken maradtak a srácok. Goran Kopunovic küldött honlapunk olvasói számára egy összefoglalót a történésekről:
Az edzőtábort megelőzően kettő és fél hetet otthon készültünk napi két edzéssel, majd július 23-án, szerdán, korán reggel indultunk Dunaszerdahelyre, ahol a hosszú út után vártak bennünket. Csütörtök délután kezdetét vette a X. MOL Kukkonia Cup, ahol talán mi voltunk az egyik legfiatalabb csapat, mivel ez egy U19-es bajnokság, de ez számunkra megfelelő, mivel nagyobb az intenzitás, a párharcok, a játék sebessége, több a labda nélküli mozgás, de nekünk erre szükségünk volt, hogy megfelelően felkészüljünk a bajnokság kezdetére. Első meccsünket az NK Eszék U19-es csapatával játszottuk, akik fizikálisan nagyobbak voltak, de fel tudtuk venni velük a versenyt, felkészültünk, és 0–0-ás részeredménnyel mentünk szünetre. A második félidőben mi vezettünk Noveli Luca berúgott büntetőjével, de rá hat percre kiegyenlítettek, majd a lefújás előtt öt perccel végül ők voltak eredményesek, és 2–1-es végeredménnyel kikaptunk.
Pénteken reggel a DAC 1904 U19-es csapatával játszottunk, ahol ismételten egy hasznos mérkőzést játszhattunk, nagy iramú és minőségű meccs volt, akár fizikai-, technikai-, taktikai szempontból jól nézett ki a csapat, ám a lefújás előtt öt perccel ismét kaptunk egy gólt, így 1–0-ás vereséget szenvedtünk. Aznap délután a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia U19-es csapatával játszottunk, ahol talán meg tudtuk mutatni, hogy bennünk is van egy jó karakter, jó taktikai fegyelemmel végezték a játékosok a feladatot. Annak ellenére, hogy volt három nagyobb helyzetünk, amit rendre kihagytunk, a szoros meccs 0–0-ás döntetlennel végződött.
Utolsó nap a helyosztókon az 5–6. helyért játszhattunk a Viktoria Plzen csapatával, ahol csapatunk egy igazán jó és harcias arcát mutatta, direkt játék után többször is helyzetbe kerültünk, de gólt szerezni nem tudtunk. A Plzen csapata méltó ellenfél volt az 5–6. helyért való játékban, szervezettek kellett legyünk a védekezésben is, hiszen egy nagy nevű és múltú csapat ellen játszottunk. A mérkőzést végül a 45. percben (2x35 perc volt a játék) meg kellett szakítani, hiszen jégeső jött. A mérkőzést végül büntetőrugásokkal zártuk, amit megnyertünk, így 5. helyen végezhettünk a tornán.
Nagy siker számunkra ez az 5. hely, mivel fiatal csapatunkkal sem vallottunk szégyent, sőt, helyt álltunk, és büszkék vagyunk a csapatra. Tovább készülünk még a héten, szerénynek kell maradnunk, nincsenek kifogások, és folytatjuk a kőkemény munkát a héten itt Dunaszerdahelyen a MOL Akadémián, amit ezúttal is köszönünk, a meghívást, a segítséget és a szervezést a DAC minden alkalmazottjának.
Ezúton egyúttal megszeretnénk köszönni az elnöknek és a szakmai igazgatónak a támogatását, a torna szervezését és az egy hét edzőtábort a DAC akadémiáján, ahol a körülmények és az infrastruktúra igen magas szintű.
R. A.
Fotók: DAC Academy