Elitliga | Az U15 is bebiztosította helyét a rájátszásban

Két győzelemmel, egy döntetlennel és egy vereséggel zárták akadémiai együtteseink az alapszakasz tizedik fordulóját. U15-ös csapatunk hét gólt szerezve nyert Botoșaniban, és az U16-osok után másodikként matematikailag is bebiztosította helyét a rájátszásban. Az U18-as és az U17-es együttesünk továbbjutásáról az utolsó forduló dönt.

Elitliga | Az U15 is bebiztosította helyét a rájátszásban

Két győzelemmel, egy döntetlennel és egy vereséggel zárták akadémiai együtteseink az alapszakasz tizedik fordulóját. U15-ös csapatunk hét gólt szerezve nyert Botoșaniban, és az U16-osok után másodikként matematikailag is bebiztosította helyét a rájátszásban. Az U18-as és az U17-es együttesünk továbbjutásáról az utolsó forduló dönt.

A négy mérkőzésen összesen tíz gólt szereztünk és hatot kaptunk. U17-eseink a hosszabbításban nyertek Craiovában, az U18-asok ugyanott döntetlent játszottak. A már biztos rájátszásrésztvevő U16-os csapatunk Botoșaniban szenvedte el első bajnoki vereségét, az U15-ösök pedig ugyanott 7–2-es sikerrel érték el a nyáron kitűzött céljukat.

Az alapszakaszból egy forduló van hátra, a csoportok első négy helyezettje jut a rájátszásba. A válogatott szünet után, október 11-én U18-as és U17-es csapatunk egyaránt a Sepsi OSK ellen, hazai pályán zárja az alapszakaszt.

U18

Máthé Apor az 56. percben juttatta vezetéshez csapatunkat az Universitatea Craiova otthonában. Előnyünket a 74. percig őriztük, amikor Cojocaru Petruș egyenlített. A találkozó 1–1-es döntetlennel zárult.

Tíz mérkőzés után 20 ponttal, jobb gólkülönbségünknek köszönhetően vezetjük a nyugati csoportot a szintén 20 pontos Kolozsvári Viitorul előtt. A Sepsi OSK, az UTA Arad, a Kolozsvári CFR és az Universitatea Craiova egyaránt 17 ponttal követ bennünket. Az utolsó fordulóban hazai pályán a Sepsi OSK lesz az ellenfelünk: egy pont megszerzése a többi eredménytől függetlenül biztosítaná helyünket az első négy között. Vereség esetén az üldözők mérkőzései és az esetleges holtverseny döntenének.

Ifjúsági Liga, alapszakasz, nyugati csoport, 10. forduló
Universitatea Craiova–FK Csíkszereda 1–1 (0–0)

Gólszerzők: Cojocaru Petruș (74.), illetve Máthé Apor (56.).
Helyszín: Dolj Turisztikai, Szabadidős és Sportközpont, Craiova.
Időpont: 2026. szeptember 27., 12 óra.

Universitatea Craiova: Stuparu Raul – Luncașu Ianis (Mihalache Alexandru, 88.), Barbu Andrei (Lăutaru Ionuț, 66.), Ecobici Rareș (Crăciun Denis, 56.), Zorzoliu Marius (Gîrgel Roberto, 88.), Luță Teodor, Cojocaru Petruș, Mal Matthias, Năstase Patrick (csk.), Văduva Luca (Miercan Nicolas, 66.), Duță Franco.
Vezetőedző: Ștefan Valentin Florescu.

FK Csíkszereda: Györfi Krisztián – Kertész Márk, Papp György, Cătrinoi Cornea, Máthé Apor (csk.), Ilyés Máté, Noveli Luca, Orbán Márton, Prezsmer Victor (Baior Darius, 62.), Bódi Lehel, Oșvat Darius (Marian Robert, 76.).
Nem lépett pályára: Covaciu Roland, Szakács Tamás, Nagy Imre.
Vezetőedző: Goran Kopunović.

U17

Györfi Bence már a 10. percben vezetést szerzett U17-es csapatunknak Craiován. Mișan Mario a 29. percben egyenlített, így a szünetben 1–1 volt az állás. A döntés a hosszabbításra maradt: csapatkapitányunk a 90+1. percben másodszor is betalált, és megszerezte a három pontot.

A győzelemmel 20 pontunk van, és +25-ös gólkülönbségünkkel a negyedik, rájátszást érő helyen állunk. Az éllovas Kolozsvári CFR 23, a Campionii FC Argeș és a Kolozsvári Viitorul 22–22 pontos. Közvetlenül mögöttünk az UTA Arad és a Kolozsvári Universitatea ugyancsak 20 ponttal várja az utolsó fordulót. A Sepsi OSK elleni győzelem jelentősen javítaná továbbjutási esélyeinket, de a szoros élmezőny miatt a riválisok eredményei és egy esetleges pontegyenlőség is számíthat.

U17-es Elitliga, alapszakasz, nyugati csoport, 10. forduló
Universitatea Craiova–FK Csíkszereda 1–2 (1–1)

Gólszerzők: Mișan Mario (29.), illetve Györfi Bence (10., 90+1.).
Helyszín: Dolj Turisztikai, Szabadidős és Sportközpont, Craiova.
Időpont: 2026. szeptember 27., 10 óra.

Universitatea Craiova: Papalitsas Dimitrios – Stănculescu Mario (csk.) (Nicolaescu Robert, 71.), Șorici Mihăiță, Vlăsciulescu Mihai, Drochioi George, Crișan Antonio, Velcovici Mario (Șurcă Mihai, 82.), Mișan Mario, Petrescu Alexandru, Prună Robert (Ciucă Sasha, 82.), Dolea Mario (Cazacu Răzvan, 89.).
Vezetőedző: Alejandro Robles Feijoo.

FK Csíkszereda: Kajtár András – Hella-Fehér Dániel, Hegedüs Cristian (Miklós Elemér, 69.), Keresztes Ákos, Szabó Örs (Jánosi Zsolt, 54.), Fülöp Farkas (Ambrus Lukács, 78.), Klein Tizian, Fazakas Zalán (Fazakas Gellért, 78.), Jánoska-Máthé Krisztián, Györfi Bence (csk.), Orbán Hunor.
Nem lépett pályára: Déva Kristóf.
Edző: Mitra Szilárd.

U16

Gól nélküli első félidő után a Botoșani a 72. percben szerzett vezetést, majd a 82. percben megduplázta előnyét. Mindkét találatot Avașilichioaei Gabriel jegyezte. U16-os csapatunk a bajnokság tizedik mérkőzésén szenvedte el első vereségét; korábban kiharcolt rájátszásbeli részvételét ez már nem érinti.

Fogarasi Zoltán vezetőedző szerint a hazaiak tabellán elfoglalt helye és a rájátszásért folytatott küzdelme eleve nehéz mérkőzést ígért. A hét végére ráadásul megfogyatkozott a keretünk, így a csapat játékát is át kellett szervezni.

– Nehéz mérkőzésre számítottunk, és az is lett belőle. Nyilván nemcsak azért, mert az ellenfél tabellán elfoglalt pozíciója mindenképpen tiszteletre méltó volt, és amellett, hogy mi már benn vagyunk a rájátszásban, ők még ezért küzdenek, hanem azért is, mert a létszámunk a hétvégére nagyon elfogyott. Még a pénteki edzésen is dőlt ki játékosunk, így egy kicsit át kellett szervezni a játékunkat, át kellett szervezni a csapatot.

Az első félidőben egyik kapu előtt sem alakult ki sok lehetőség. A fordulást követően a hazaiak pontrúgásokból veszélyeztettek, majd akkor szereztek vezetést, amikor ismét kezdtük átvenni a játék irányítását.

– Összességében ez nem sikerült rosszul, hiszen az első félidőben nem volt lehetősége a hazai csapatnak. Igaz, nekünk sem volt sok, jobbára a mi akaratunk érvényesült védekezésben és támadásban egyaránt, de a kapu előtt nem voltunk határozottak, és lehetőséget sem nagyon tudtunk kialakítani. A második félidőt az ellenfelünk jobban kezdte, két pontrúgásból veszélyeztettek, de ezeket túléltük. Amikor már ismét a kezünkben volt a játék irányítása, és jöttek a helyzetek is – több, mint az első félidőben –, akkor egy olyan szituáció következett, amikor szerintem büntetőt kellett volna kapnunk. A kontrából egy előrerúgott labdára a belső védőink nem jól reagáltak, megfutottak bennünket, és vezetést szerzett az ellenfél.

A hátrány után két támadóra váltottunk, és nagyobb nyomást helyeztünk ellenfelünkre, de nem sikerült egyenlítenünk. Egy újabb védekezési hiba után a hazaiak másodszor is betaláltak.

– Ezt követően átálltunk két támadóra, két támadós játékra, 4–4–2-re. Próbáltunk nagy nyomást gyakorolni az ellenfélre, ez sikerült is, jöttek a helyzetek és a szögletek, de ismét nem tudtunk betalálni. Ugyanakkor egy újabb nagy védekezési hiba után az ellenfelünk megszerezte a második gólt, ami tulajdonképpen lezárta a mérkőzést.

A szakvezető a vereséget a kilenc mérkőzéses veretlenségi sorozat összefüggésében értékelte, és arról is beszélt, mire használják fel a válogatott szünetet.

– Nyilván, ha azt a részét nézem ennek a vereségnek, hogy ebből is tanulni kell, akkor nem mondok nagyot. Mindenből, még a győzelmekből is tanulni kell, nemcsak a vereségekből. De ha arra gondolok, hogy kilenc mérkőzés óta veretlen volt a csapat, az idei bajnokságban pedig a tizedik mérkőzésen szenvedtük el az első vereségünket, és ha ez a jövőben újra megismétlődne, akkor nem lehetnénk elégedetlenek.

– Szerintem jókor jön a szünet, és jókor jött ez az úgymond vereség is abból a szempontból, hogy mindenki át tudja gondolni, miben kell egy kicsit változni, változtatni. Nekünk, a stábnak is át kell ezt gondolnunk annak érdekében, hogy visszatérjünk arra az útra, amit az alapszakasz elején produkált a csapat. Nyilván az nem megengedhető, hogy a negyedik idegenbeli mérkőzésünkön is kettesével rúgják a gólokat az ellenfelek. Ez elgondolkodtató, ez ellen tennünk kell, és tenni is fogunk. Éppen ezért fel fogjuk használni ezt a két hetet arra, hogy a megfelelő regeneráció mellett a játékunkat is egy kicsit átalakítsuk annak érdekében, hogy a rájátszásban is sikeresek tudjunk lenni.

U16-osaink 23 ponttal várják az alapszakasz utolsó fordulóját. Csapatunk már az előző játéknapon matematikailag bebiztosította helyét a rájátszásban; a folytatás szempontjából az a kérdés, hány ponttal zárjuk a csoportkört.

U16-os Elitliga, alapszakasz, 1. csoport, 10. forduló
AFC Botoșani–FK Csíkszereda 2–0 (0–0)

Gólszerző: Avașilichioaei Gabriel (72., 82.).
Helyszín: Bucecea.
Időpont: 2026. szeptember 26., 12 óra.

AFC Botoșani: Bunduc Gabriel – Atodiresei David, Tivodar Darius (Cîmpanu Horia, 69.), Ababi Rareș (Olaru David, 60.), Avașilichioaei Gabriel (Smadici Petru, 87.), Tihon Albert, Fălticeanu Tudor, Adochiței David (Moroșanu Matei, 60.), Apație Vlăduț, Amănăloaie Alex (csk.), Constantin Petru.
Vezetőedző: Cătălin Orlando Chirilă.

FK Csíkszereda: Bâlbâe Róbert – Kiss Hunor, Parhon Luca, Kósa Áron (csk.), Sipos Tamás, Polgár József, Boér Szabolcs, Matei Darius, Szabó Ákos, Debrenti Milán (Murgui Mario, 65.), Deák Kristóf.
Nem lépett pályára: Forró Patrik, Géczi Mihály, Ferencz Kristóf, Lukács Bence.
Vezetőedző: Fogarasi Zoltán.

U15

U15-ös csapatunk 7–2-re győzött Botoșaniban, és egy fordulóval az alapszakasz vége előtt bebiztosította helyét a rájátszásban. Sângerean Darius három, Bejinariu Lucas két gólt szerzett, Benkes András és Ilyés Gergő pedig egyszer-egyszer talált be.

Az első félidőben Sângerean a 19., Bejinariu a 35. percben volt eredményes; a hazaiak még a szünet előtt szépítettek. A fordulás után gyors gólváltás következett, majd fokozatosan növeltük előnyünket. A 71. percben Benkes András is betalált, a 79. percben pedig Ilyés Gergő állította be a végeredményt.

Burus Bernát vezetőedző elmondta: a botoșani mérkőzés különös jelentőséggel bírt, mert győzelemmel matematikailag is elérhettük az idény elején kitűzött célunkat.

– Fontos mérkőzés elé néztünk Botoșaniban, hiszen egy győzelem esetén matematikailag is bebiztosíthattuk volna azt, hogy csapatszinten elérjük az elsődleges célunkat, ami nem volt más, mint hogy a rájátszásra jogosító helyek valamelyikén végezzünk az alapszakasz végén.

Bár a kezdeményezést átvettük, az első találatig türelmesnek kellett lennünk. A vezetés megszerzése után Burus Bernát szerint egyre pontosabban játszott a csapat.

– A mérkőzés kezdetétől átvettük az irányítást és a kezdeményezést, de aránylag sokáig kellett várnunk arra, hogy megszerezzük az első találatot. Talán érződött a mérkőzés súlya és tétje is, hiszen a találkozó elején eléggé pontatlan és kapkodó volt a játékunk. Az első gól után azonban sikerült letisztulnia a játékunknak, és egyre jobban, egyre hatékonyabban tudtunk helyzeteket kialakítani.

A hazaiak első találata röviddel a második gólunk után született. A vezetőedző úgy látta, ekkor a koncentrációnk visszaesett, a második félidőben azonban a pályára lépő cserék is sokat tettek a magabiztos győzelemért.

– A második gólunk után sajnos hamar kaptunk egy találatot, ami elsősorban a koncentráció hiányának és az eredmény adta nyugalomnak volt köszönhető. A második félidőt is hasonló felfogásban kezdtük. A cseréink nagyon jól szálltak be a mérkőzésbe, és remekül segítették a csapatot abban, hogy ilyen eredményt tudjunk elérni idegenben.

A győzelem egyúttal a nyáron megfogalmazott cél teljesítését jelentette. Burus Bernát a játékosok fejlődését méltatta, és már a rájátszás feladataira is előretekintett.

– Hatalmas gratuláció a srácoknak! Három hónap leforgása alatt hatalmas fejlődésen mentek keresztül, mind fizikálisan, mind taktikailag. Sikerült elérniük egy olyan célt, amit még a nyáron kitűztek maguk elé. Az igazi küzdelem azonban csak ezután kezdődik, hiszen mostantól minden egyes mérkőzés különleges töltettel fog bírni. Mi azonban állunk elébe ennek a nemes feladatnak, és a bajnokság ezen szakaszából is megpróbáljuk a lehető legtöbbet kihozni!

U15-öseink 25 ponttal várják az alapszakasz utolsó fordulóját. A rájátszásba jutásunk már független a záró játéknap eredményeitől: az ötödik helyezett nem érheti utol csapatunkat.

U15-ös Elitliga, alapszakasz, 1. csoport, 10. forduló
AFC Botoșani–FK Csíkszereda 2–7 (1–2)

Gólszerzők: Savin Denis (37.), Palade Ianis (47.), illetve Sângerean Darius (19., 46., 57.), Bejinariu Lucas (35., 59.), Benkes András (71.), Ilyés Gergő (79.).
Helyszín: Bucecea.
Időpont: 2026. szeptember 26., 14 óra.

AFC Botoșani: Florea Denis – Iovu David, Ioniță Eduard, Terciu Tudor (csk.), Savin Denis, Amărică Luca (Brumă David, 67.), Sasu Denis (Ciobanu Nicolas, 67.), Palade Ianis (Tatar Eric, 67.), Rețegan Eduard, Flutur Gabriel (Fantaziu Denis, 57.), Aungurencei Mateo (Mihalache Pavel, 46.).
Vezetőedző: Ciprian Viorel Avăcăriței.

FK Csíkszereda: Bokor Kristóf – Farkas Ábel (Bartis Balázs, 63.), Lovas Bence, Jánosi Hunor, Becze Balázs, Sângerean Darius, Hajnal László (Pall Árpád, 63.), Törő Milán (Benkes András, 46.), Gagiu Milán, Kozma Gergő (csk.) (Ilyés Gergő, 54.), Bejinariu Lucas (Szővérfi Rajmond, 63.).
Nem lépett pályára: Kocsis Attila, Ábrahám Ábel, Makkai Vince.
Vezetőedző: Burus Bernát.

R. A.



Hozzászólások



Fejtsd ki véleményed, szólj hozzá te is. A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.


Vissza