Elitliga | Három győzelem a rájátszás nyitányán

Elrajtoltak az Elitliga rájátszásának küzdelmei mind a négy akadémiai együttesünk számára, az első fordulóban igencsak biztató formát mutattak csapataink. Összeállításunkban mutatunk minden fontos tudnivalót, statisztikát, tabellát.

Elitliga | Három győzelem a rájátszás nyitányán

Elrajtoltak az Elitliga rájátszásának küzdelmei mind a négy akadémiai együttesünk számára, az első fordulóban igencsak biztató formát mutattak csapataink. Összeállításunkban mutatunk minden fontos tudnivalót, statisztikát, tabellát.

Három győzelemmel és egy vereséggel kezdték akadémiai együtteseink a rájátszást. Az U18 idegenben győzött a Dinamo ellen, az U17 szoros találkozón maradt alul Bukarestben, az U16 a Botoșani ellen szerezte meg a három pontot, U15-ös csapatunk pedig az alapszakaszt veretlenül megnyerő Bukaresti Juniorult múlta felül. Preakadémiai együtteseink is nyertek Bákóban: az U14 hét, az U13 tizennégy gólt szerzett.

A rájátszásbeli tabellák az első forduló utáni állást mutatják; a pontszámok az alapszakaszból továbbvitt pontokat is tartalmazzák.

U18

Az Ifjúsági Ligában idegenbeli sikerrel indult a rájátszásunk. Bota Darius a 32. percben juttatta előnyhöz csapatunkat az SC Dinamo 1948 ellen. A hazaiak egyenlítése után Bódi Lehel a 78. percben szerezte meg a győztes gólt. A forduló után a második helyen állunk.

Goran Kopunović vezetőedző a mérkőzés taktikai jellegét és a játékosok hozzáállását emelte ki:

– Most már play-off van, ez az igazi liga. Még egyszer mondom, ez egy nagyon erős liga, amelyben most kezdtünk játszani. Nagyon erős csapatokkal és nagyon nagy klubokkal fogunk találkozni. A mai meccs egy taktikai csata volt, méghozzá nagyon komoly taktikai csata. Egy nagyon férfias mérkőzés, igazi bajnoki. Nagyon-nagyon jó ellenféllel találkoztunk. Már most gratulálok az ellenfelünknek, mert tényleg egy nagyon jó csapatot vertünk meg.

Az edző mindenekelőtt a csapatát dicsérte a bukaresti teljesítményért.

– De még egyszer mondom, elsősorban a játékosaimnak gratulálok, mert amit ma játszottak, és ahogyan játszottak – szívvel, lélekkel, hozzáállással, akarattal –, az tényleg példaértékű. Voltak olyan periódusok is, amikor nagyon jól játszottunk. Rúgtunk két gólt, két szép gólt.

A győztes rajt után az U18-asokra kupamérkőzés vár, majd a következő bajnoki feladatokra készülnek.

– Azt mondom, jól kezdtük ezt a ligát, de még egyszer mondom: megyünk tovább, mintha semmi sem történt volna. Már szerdán vár minket az Argeș, indul a kupa, ott is szerezni kell a pontokat. Utána jön egy kis szünet, akkor biztosan kőkeményen fogunk dolgozni. Megyünk tovább, szerényen. Ma egy jó, férfias mérkőzés volt, igazi próba, hogy lássam, hol tartanak a játékosok, hol tartunk mi magunk. De még egyszer mondom, végül is semmi sem történt. Egy jó meccset kaptam a játékosoktól, és tényleg nagyon büszke vagyok rájuk, nagyon gratulálok nekik.

SC Dinamo 1948–FK Csíkszereda 1–2 (0–1)
Ifjúsági Liga, rájátszás, 1. forduló; október 18., 12 óra, B.D.I Sport Arena, Dobroești.
Gólszerzőink: Bota Darius (32.), Bódi Lehel (78.).

FK Csíkszereda, kezdőcsapat: Deáky Zsombor – Miara Dominik, Kertész Márk, Bódi Lehel, Bota Darius, Máthé Apor (csapatkapitány), Cătrinoi Cornea Sebastian, Tóth-Pál Milán, Bíró Artur, Tóth-Pál Előd, Osvat Darius. Cserék: Covaciu Roland, Ilyés Máté, Szakács Tamás, Orbán Márton, Baior Darius, Prezsmer Victor, Marian Robert. Vezetőedző: Kopunovic Goran.

SC Dinamo 1948, kezdőcsapat: Cherciu Vlad – Hrișcă Liviu, Călin Andrei, Pașcalău Matei, Teodorescu Andru (csapatkapitány), Vârzan Tudor, Dateș Yanis, Spiridon Darius, Andrei Darius, Moise Andrei, David Mario. Cserék: Bocăneală Andrei, Paraschiv Mario, Paraschiv Călin, Sandu Antonio, Săcuiu Vlad, Mititelu Erik, Toporcea Alexandru, Mihalache Adrian, Cristudor Ștefan. Vezetőedző: Alexe Marius Silviu.

A forduló további eredményei:

Mérkőzés Eredmény
Rapid 1923–Kolozsvári CFR 7–2
Kolozsvári Viitorul–FCSB SA 1–1
Farul Constanța–Universitatea Craiova 3–0

Az U18-as rájátszás állása:

Hely Csapat M Gy D V Gólok Pont
1. Rapid 1923 1 1 0 0 7–2 16
2. FK Csíkszereda 1 1 0 0 2–1 15
3. FCSB SA 1 0 1 0 1–1 15
4. Farul Constanța 1 1 0 0 3–0 14
5. Kolozsvári Viitorul 1 0 1 0 1–1 11
6. SC Dinamo 1948 1 0 0 1 1–2 11
7. Universitatea Craiova 1 0 0 1 0–3 10
8. Kolozsvári CFR 1 0 0 1 2–7 10

U17

Bukarestben két alkalommal talált be a Dinamo játékosa, Dobre Darius. Csapatunk az 50. percben, a hazaiak öngóljával egyenlített, de a 60. percben kapott találatra már nem érkezett válasz. Az U17 így vereséggel kezdte a rájátszást.

CS Dinamo Bukarest–FK Csíkszereda 2–1 (1–0)
Elitliga U17, rájátszás, 1. forduló; október 18., 10 óra, Piți Varga Stadion, Bukarest.
Gólszerzők: Dobre Darius (10., 60.), illetve Zamfir Maryo (öngól, 50.).

CS Dinamo Bukarest: Duminică Mihai – Juvină Yanis, Corneliu Eduard, Zamfir Maryo (csapatkapitány), Copuzcanu Cezar, Dincă Luca, Dobre Darius (Boștinaru Ianis, 71.), Lupașcu Alexandru (Floria Adrian, 54.), Dumitrache Eric, Gherboveț Darius (Alexandru Rareș, 54.), Dumitrache Patrick (Mărgărit Enescu Răzvan, 83.). A keretben még: Lupu Andreas, Manaseiu Rareș, Szabad David, Achim Matei, Șterpu David; további nevezett játékos: Radu Lucas. Vezetőedző: Voicu Ion.

FK Csíkszereda: Kajtár András – Hella-Fehér Dániel, Hegedus Cristian (Ambrus Lukács, 62.), Keresztes Ákos, Szabó Örs (Fazakas Zalán, 89.), Fülöp Farkas, Klein Tizian, Jánoska-Máthé Krisztián, Oniga Victor, Győrfi Bence (csapatkapitány), Orbán Hunor (Lukács Bence, 62.). A keretben még: Déva Kristóf, Nagy Imre, Miklos Elemér. Vezetőedző: Mitra Szilárd.

Sárga lapok: Zamfir Maryo (19.), Copuzcanu Cezar (31.), illetve Orbán Hunor (16.), Győrfi Bence (30.), Hella-Fehér Dániel (62.).

A forduló további eredményei:

Mérkőzés Eredmény
Kolozsvári Viitorul–FCSB SA 1–3
Farul Constanța–Campionii FC Argeș 5–1
Rapid 1923–Kolozsvári CFR 4–2

Az U17-es rájátszás állása:

Hely Csapat M Gy D V Gólok Pont
1. FCSB SA 1 1 0 0 3–1 19
2. Farul Constanța 1 1 0 0 5–1 18
3. Rapid 1923 1 1 0 0 4–2 16
4. CS Dinamo Bukarest 1 1 0 0 2–1 15
5. Kolozsvári CFR 1 0 0 1 2–4 13
6. Kolozsvári Viitorul 1 0 0 1 1–3 13
7. Campionii FC Argeș 1 0 0 1 1–5 13
8. FK Csíkszereda 1 0 0 1 1–2 12

U16

Az alapszakaszban elszenvedett botoșani vereség után hazai pályán találkoztunk ismét az AFC Botoșanival. Jánosi Zsolt a 22., Polgár József a 33. percben szerzett gólt, ám a szünet előtt egy öngól ismét szorossá tette az állást. A hajrában Forró Patrikot kiállították, csapatunk mégis góllal zárta a mérkőzést: a csereként pályára lépő Lukács Bence a 90. percben állította be a 3–1-es végeredményt.

Fogarasi Zoltán vezetőedző elmondta, hogy az alapszakasz végi eredmények után a játékosok különösen elszántan készültek a rájátszás kezdetére:

– Egész héten elszántan készültünk a play-off első mérkőzésére, hiszen megmondom őszintén, nagyon zavart bennünket, hogy az alapszakaszt végigvezetve az utolsó fordulóban csúsztunk le az első helyről. Nemcsak egy pozíciót, hanem rögtön hármat is. Emellett az is kicsit frusztráló volt, hogy három mérkőzés óta nem nyertünk. Ennek megfelelően a csapat heti munkáján látszott, hogy nagyon szeretne bizonyítani, elsősorban önmagának. Hiszen hiába játszottunk jól emberhátrányban is a Sepsi ellen, mégis vereség lett a vége. Illetve nyilván fűtötte őket a visszavágás is, hiszen az alapszakaszban az első vereségünket a Botoșani ellen szenvedtük el idegenben. Ilyen előjelekkel készültünk a mai találkozóra.

A vezetőedző különösen az első félidő játékával volt elégedett, a szünet előtti öngól azonban megváltoztatta a találkozó lélektani helyzetét.

– Azt kell mondjam, hogy az első félidőbe szinte bele sem lehet kötni, mert annyira intenzíven, az ellenfélre nagy nyomást gyakorolva futballoztunk. Sokat volt nálunk a labda, pontosan játszottunk, több szép támadásunk volt, adódtak a lehetőségeink. Rúgtunk két szép gólt, különösen a második volt élményszámba menő. Ellenfelünknek viszont tulajdonképpen nem is volt lehetősége egy-két rúgott szögleten kívül. Ezért volt nagyon meglepő az első félidő lefújása előtt az öngól, ami egy szerencsétlen mozdulatot követően született. Nyilván ez szorossá tette a mérkőzést, és ezt a lélektani előnyt ellenfelünk megpróbálta kihasználni, hiszen a második félidő elején rúgott egy kapufát.

A kapufa után ismét mi irányítottuk a játékot. A vezetőedző szerint a második félidőben az előny megőrzésének tétje is érződött a csapaton:

– Ezt követően azonban ismételten kontrolláltuk a játékot, nagyon magabiztosan futballoztunk. Igaz, nem volt annyira gördülékeny a labdabirtoklásunk, mint az első félidőben, talán egy picit kapkodtunk is. Én annak tudom be, hogy nagyon akart nyerni a csapat, és talán félt is az újabb kapott góltól. Az elmúlt időszakot tekintve ez a fajta félelem talán nem volt alaptalan. Ennek ellenére jól menedzseltük a mérkőzést, nyilván nekünk voltak nagyobb lehetőségeink. Hiszen 2–1-nél is több olyan helyzetet dolgoztunk ki, amiből gól születhetett volna. Majd jött a kiállítás, amire azt kell mondjam, hogy teljesen jogos volt. Így a mérkőzés hajrájában újra tíz emberrel kellett megtartanunk az eredményt.

Az emberhátrányban szerzett harmadik gól végül lezárta a mérkőzést.

– A csapat tartását és küzdeni tudását ismét bizonyítja az a tény, hogy emberhátrányban újra gólt tudtunk szerezni, nem is akármilyen gólt. Így nyugodtan mondhatom, hogy magabiztosan nyertük meg a találkozót, hiszen ellenfelünknél jóval több helyzetet dolgoztunk ki, a mezőnyfölényünk megkérdőjelezhetetlen volt. A labdabirtoklásunk pontos volt, ha a mérkőzés egészét nézzük, de különösen az első félidőben. Úgyhogy teljesen megérdemelten nyertük meg a play-off első mérkőzését. Ha vicces akarok lenni, mondhatom azt is, hogy rúgtunk négy gólt, mégis csak 3–1-re nyertünk. De természetesen örülünk a győzelemnek, és innentől kezdve készülünk a kupa első találkozójára, a Buzău ellen, és természetesen a Sepsi elleni székelyföldi rangadóra, ami a play-off második fordulójában lesz majd.

FK Csíkszereda–AFC Botoșani 3–1 (2–1)
Elitliga U16, rájátszás, 1. forduló; október 17., 12 óra, Burus Csaba Sportpark.
Gólszerzők: Jánosi Zsolt (22.), Polgár József (33.), Lukács Bence (90.), illetve Forró Patrik (öngól, 43.).

FK Csíkszereda: Bâlbâe Róbert – Kiss Hunor, Parhon Luca, Forró Patrik, Sipos Tamás, Polgár József (Lukács Bence, 82.), Boér Szabolcs (csapatkapitány; Kósa Áron, 86.), Jánosi Zsolt, Szabó Ákos, Deák Kristóf, Székely Edmond (Debrenti Milán, 70.). A keretben még: Bokor Kristóf, Murgui Mario. Vezetőedző: Fogarasi Zoltán. Másodedző: Bartis Szabolcs László.

AFC Botoșani: Bunduc Gabriel – Pașare Darius (Zota Luca, 85.), Atodiresei David, Cîmpanu Horia (Olaru David, 57.), Tivodar Darius (Fălticeanu Tudor, 85.), Ababii Rareș (Moroșanu Matei, 68.), Avăsîlchioaie Gabriel, Tihon Albert, Adochitei David (Neamțu Damian, 57.), Apaței Vlăduț, Amîniloae Alex (csapatkapitány). A keretben még: Gontaru Lucian, Florea Denis, Șmadici Petru, Rotundu Rareș, Aconstantinesii Alberto, Chirilă Eric, Constantin Petru. Vezetőedző: Chirilă Cătălin Orlando.

Sárga lapok: Parhon Luca (45.), Kiss Hunor (54.), Lukács Bence (90+1.), Bâlbâe Róbert (90+4.), illetve Atodiresei David (35.). Piros lap: Forró Patrik (86.).

A forduló további eredményei:

Mérkőzés Eredmény
Sepsi OSK–Brassói Kids Tâmpa 0–2
FCSB SA–CS Dinamo Bukarest 3–0
Farul Constanța–ACS Sport Team 4–1

Az U16-os rájátszás állása:

Hely Csapat M Gy D V Gólok Pont
1. FCSB SA 1 1 0 0 3–0 18
2. Farul Constanța 1 1 0 0 4–1 17
3. FK Csíkszereda 1 1 0 0 3–1 15
4. Brassói Kids Tâmpa 1 1 0 0 2–0 15
5. ACS Sport Team 1 0 0 1 1–4 14
6. AFC Botoșani 1 0 0 1 1–3 12
7. Sepsi OSK 1 0 0 1 0–2 12
8. CS Dinamo Bukarest 1 0 0 1 0–3 12

U15

Esélyesebb ellenfelet fogadtunk a rájátszás első fordulójában: a Bukaresti Juniorul az alapszakaszt csoportelsőként, vereség nélkül zárta. Csapatunk azonban már a 4. percben előnybe került Boga Olivér góljával. A védő a 28. percben ismét betalált, Hajnal László pedig az 52. percben háromgólosra növelte a különbséget. A vendégek a hajrában szépítettek, így 3–1-es győzelemmel szereztük meg a rájátszás első pontjait.

Burus Bernát vezetőedző szerint a mérkőzés előtt az ellenfél teljesítménye és az előző heti vereség is komoly feladat elé állította csapatunkat:

– Nem mi voltunk ennek a párharcnak az esélyesei, hiszen az a Junior București látogatott hozzánk, amely megnyerte az alapszakaszt, és mindössze két döntetlent játszott, az összes többi mérkőzését pedig megnyerte. Ennek köszönhetően a csoport élén végzett, így egy rendkívül erős, magabiztos csapattal kellett szembenéznünk. Ráadásul egy vesztes mérkőzés után érkeztünk, hiszen a múlt héten alulmaradtunk a Sepsi OSK ellen, ami nem feltétlenül adott okot arra, hogy magabiztosan várjuk ezt a találkozót. A hét első felében elsősorban mentálisan kellett összeraknunk a csapatot, a második felében pedig taktikailag próbáltuk úgy felépíteni a játékunkat, hogy a hétvégén a lehető legjobb teljesítményt nyújtsuk.

A pályán már az a határozottság jelent meg, amelyet a vezetőedző hiányolt a Sepsi elleni mérkőzésen.

– Nagy öröm számomra, hogy a csapat ilyen magabiztosan állt bele a mérkőzésbe, és viszontláthattuk azokat a dolgokat, amelyek egy héttel ezelőtt hiányoztak a játékunkból. Kiváló volt a hozzáállás és az attitűd, amelyet a srácok a pályán képviseltek. Megvolt bennük a kellő agresszivitás, határozottság és küzdőszellem, amelyet egy hazai pályán futballozó csapattól elvárunk. Hatalmas öröm számomra, hogy ilyen mentális állapotban, ekkora erővel és akarattal láthattuk viszont a csapatunkat.

Burus Bernát kiemelte, hogy a három gól két rögzített játékhelyzetből és egy kidolgozott támadásból született:

– Az eredmény magáért beszél. Két rögzített szituációt követően sikerült betalálnunk, emellett egy nagyon szép támadást is vezettünk, amellyel kialakítottuk a végeredményt. Ezzel sikerült győzelemmel kezdenünk a rájátszást, ami különösen értékes egy ilyen erős ellenféllel szemben. A Junior București így már nem veretlen a bajnokságban.

A folytatásban kupamérkőzés, majd újabb székely rangadó vár csapatunkra.

– Megyünk tovább előre, és maximális komolysággal készülünk a következő kihívásokra. A hét közepén kupamérkőzés vár ránk, egy hét múlva pedig ismét a Sepsi OSK ellen lépünk pályára. Szeretnénk visszavágni a múlt heti vereségért, és bizonyítani, hogy a most mutatott hozzáállásra és teljesítményre a folytatásban is lehet építeni.

FK Csíkszereda–ACS Juniorul 2014 3–1 (2–0)
Elitliga U15, rájátszás, 1. forduló; október 17., 14 óra, Burus Csaba Sportpark.
Gólszerzők: Boga Olivér (4., 28.), Hajnal László (52.), illetve Ghiorghe Luca (79.).

FK Csíkszereda: Géczi Mihály – Farkas Ábel, Lovas Bence, Jánosi Hunor, Boga Olivér, Becze Balázs, Sângerean Darius (Benkes András, 17.), Hajnal László (Pall Árpád, 78.), Törő Milán (Ilyés Gergő, 65.), Kozma Gergő (csapatkapitány), Bejinariu Lucas (Kocsis Attila, 78.). A keretben még: Ábrahám Ábel, Szövérfi Rajmond, Gagiu Milán. Vezetőedző: Burus Bernát. Másodedző: Bartis Szabolcs László.

ACS Juniorul 2014: Istrate Alexandru (Auder Evan, 46.) – Petre Nicholas, Ghiorghe Luca (csapatkapitány), Stoian Lucas, Grigore Patrick, Botezatu Matei (Marcu Răzvan, 46.), Zgorobete Lucas, Ghiorghe Ianis (Voinea Mario, 53.), Pîrșoagă Theodor (Bulhac Ianis, 61.), Șchiopu David, Constantin Eric. Vezetőedző: Huzuneanu Răzvan Adrian.

Sárga lapok: Benkes András (9.), Törő Milán (34.), Boga Olivér (36.), illetve Zgorobete Lucas (50.), Șchiopu David (60.), Marcu Răzvan (66.). Piros lap: Șchiopu David (90.).

A forduló további eredményei:

Mérkőzés Eredmény
Sepsi OSK–Petrolul 52 1–0
Farul Constanța–Bukaresti Oxigen 4–0
FCSB SA–CS Dinamo Bukarest 9–1

Az U15-ös rájátszás állása:

Hely Csapat M Gy D V Gólok Pont
1. FCSB SA 1 1 0 0 9–1 19
2. Farul Constanța 1 1 0 0 4–0 19
3. FK Csíkszereda 1 1 0 0 3–1 16
4. Sepsi OSK 1 1 0 0 1–0 16
5. ACS Juniorul 2014 1 0 0 1 1–3 15
6. CS Dinamo Bukarest 1 0 0 1 1–9 14
7. Petrolul 52 1 0 0 1 0–1 13
8. Bukaresti Oxigen 1 0 0 1 0–4 10

Preakadémia

U14

Hét gólt szereztünk Bákóban az U14-es Elitligában, és kapott gól nélkül nyertünk a CSM Bacău ellen. Balogh Baltazár kétszer volt eredményes, mellette öt játékosunk talált be.

CSM Bacău–FK Csíkszereda 0–7
Elitliga U14.
Gólszerzőink: Balogh Baltazár (2), Kercsó Bence, Monori Máté, Kocsis Attila, Szentpáli Lóránt, Albert Alpár.

FK Csíkszereda, keret: Marthy Soma, Márton Zsombor, Márton Balázs, Dénes Áron, Szabó Balázs, Gellér Zsombor, Kercsó Bence, Monori Máté, Tikosi Magor, Balogh Baltazár, Lukács Gellért, Balogh Áron, Csiszer Botond, Ambrus Gergő, Kocsis Attila, Szentpáli Lóránt, Albert Alpár. Edzők: Hodgyai László és Barabási Roland.

U13

U13-as együttesünk nyolcgólos előnnyel vonult szünetre Bákóban, végül 14–1-re győzött. Ábrahám Csanád négyszer, Antonache Alex háromszor, Tordai Kristóf kétszer talált be; további öt játékosunk szerzett gólt.

CSM Bacău–FK Csíkszereda 1–14 (0–8)
Elitliga U13, alapszakasz, 2. csoport, 11. forduló.
Gólszerzőink: Ábrahám Csanád (4), Antonache Alex (3), Tordai Kristóf (2), Blagu Petru, Vrencean Kristóf, Toth Krisztián, Bâlbâe Krisztián, Kóka Szilárd.

FK Csíkszereda: Bilibok Csanád (Magyari Albert) – Antal János (Kóka Szilárd), Parajdi Zsombor (Portik David), Bodor Dávid (Potyó Ádám), Blagu Petru (Borvíz Dávid) – Vrencean Kristóf (Tordai Kristóf), Antonache Alex (Ábrahám Csanád), Toth Krisztián (Jánosi Áron) – Bâlbâe Krisztián (Balázs Bulcsú). Edzők: Kercsó Ábel és Tankó Hunor.

R. A.



Hozzászólások



Fejtsd ki véleményed, szólj hozzá te is. A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.


Vissza