Elitliga U16│Magabiztos győzelem II

Elitliga U16│Magabiztos győzelem II

A cím nem túlzás, a Római Katolikus Főgimnázium mögötti műgyepes pályára szombaton délben kilátogató sportbarátok, az U16-os csapatunktól magabiztos játékot és szép gólokat láthattak. Szakál Csaba együttesének lehengerlő játékát ezúttal a jászvásári sporsulisok bánták.

Szünetre, három ide

Bár a kisebb egészségügyi problémával szebesülő Jakab Krisztián és Bödő Efraim nem állt Szakál Csaba rendelkezésére, az U16-os akadémistáinknak - akárcsak a múlt héten - a szünetre most is sikerült lerendeznünk a győztes kilétét. Igaz, csapatunk támadásai csak a félidő derekán értek góllá.  De ekkor bő volt a termés, hiszen a 19. percben Gáll Péter, másodpercekkel később - Keszler-Nagy forintos passzából - Ambrus juttatta a vendégkapuba a játékszert. Negyedóra múlva, Papp Szilárd csapatunk előnyét három köztére növelte.

Szünet után, hullámzó játék

A gólgyártás a pihenőt követően sem lankadt. A játékrész kezdete után alig két perccel, Vass hozta remekül helyzetbe Keszlert és a szélső a kiszolgálást góllal hálálta meg (4-0). Négygólos hátrányba kerülve, a vendégek megrázták magukat. A védekezésünk fellazulását a 44. és 50. percben is góllal büntették. Amikor úgy tűnt, hogy a jászvásáriak meglelhetik a veszettnek hitt fejsze nyelét, a kispadról érkező friss erők hatására, csapatunk visszavette a játék irányítását. Jöttek is az újabb találatok. Egészen pontosan, Papp Szilárd újabb két gólt szerezve, mesterhármasig jutott. Előbb egy sarokrúgást követően bólintotta a labdát a hálóba, a 66. percben, majd a 75. minutumban Brügger átadásából is eredményes volt.

Négy csapat hibátlan

Két fordulót követően, a Szakál Csaba és stábja edzette alakulatunk mellett, további három együttes hibátlan. Különösen a Bákói FC, 13-0-as gólkülönbséggel nyomatékosított rajtja lenyűgöző. További hatpontosok: a Jászvásári Politechnika és a Brassói Kids Tâmpa.

Újabb Prahova megyei kiszállás következik

Két mérkőzés, két magabiztos győzelem - ez csapatunk idei bajnoki mérlege. A remek sorozatot jövő szombaton a Plojesti Petrolul 52 ellen lehet és kell folytatni. Bár a pillanatnyi tabella alapján annak tűnhet, nem lesz egyszerű. Ugyan a soros ellenfelünk két fordulót követően pont nélkül a rangsor hátsó felében szerénykedik, de mindkétszer a felsőházra komoly esélyekkel pályázó ellenféllel szemben maradt alul.

Edzői értékelés, később.

https://youtu.be/CCGJ67meqLo

 FK Csíkszereda - Jászvásári Sportszakközépiskola 6-2 (3-0).

Vezette: Ştef Claudiu (Marosvásárhely), Moldovan Radu Petrişor (Marosszentkirály) és Cherteş Cristian Marius (Marosvásárhely).

Gólszerzők: Gáll Péter (19), Ambrus Szabolcs (20), Papp Szilárd (36, 66, 75) és Keszler-Nagy Roland (42), illetve (44) és (50).

FK Csíkszereda: Deáky Zsombor - Lungu Alex (Nagy Lóránd, 49), Sas David, Vorga Hunor (Ferencz Előd, 63), Papp György - Tóth-Pál Előd, Ambrus Szabolcs (Kabucz Kristóf, 63), Vass Lóránt (Brügger Dániel, 43) - Keszler-Nagy Roland, Papp Szilárd, Gáll Péter (Nagy Botond, 63). 

Vezetőedző: Szakál Csaba.

Ráduly Róbert Kálmán, Nagy Emese

2022. augusztus 27.



Hozzászólások



Fejtsd ki véleményed, szólj hozzá te is. A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.


Vissza