Nem tudott pontot szerezni U16-os csapatunk az Elitliga rájátszásának legutóbbi fordulójában Sepsiszentgyörgyön, Ubrankovics Zoltán vezetőedző ennek az okait boncolgatja.

Nem tudott pontot szerezni U16-os csapatunk az Elitliga rájátszásának legutóbbi fordulójában Sepsiszentgyörgyön,  Ubrankovics Zoltán vezetőedző ennek az okait boncolgatja.

Mérkőzéstervünk az volt, hogy tudatosan kicsit átadjuk a területet, és a középső zóna megkezdésétől labdaszerzésből próbáljunk gyorsan támadásba átmenni, illetve rendezetlen védelem ellen támadást vezetni. Így is kezdődött a mérkőzés: az 50. másodpercben a félpályán szerzett labdából indított támadás végén bal oldali beadást követően az érkező játékosunk fejesét bravúrral hárította az ellenfél kapusa.

A 6. percben egy kombinatív támadás során – ahol a labdát a szélső zónából középre vittük, majd tudatosan visszafordítottuk a bal oldalra – ismét beadásból alakítottunk ki helyzetet, amelynek befejezését csak nehézségek árán tudta védeni a Sepsi kapusa.

Ezután kiegyenlítettebbé vált a mérkőzés. Néhol lemaradoztunk az ellenfélről, így a játék többségében a mi térfelünkön folyt. Az ellenfelünk eljutott a kapunkig, de ebben az időszakban befejezéseik nem jelentettek igazi veszélyt.

Ebben a szakaszban inkább a gyors támadásvezetések domináltak a részünkről. A 20. perc környékén azonban a játék súlypontja áttevődött a hazai csapat oldalára, mi kezdeményeztünk többet. Ez az időszak körülbelül tíz percig tartott, majd mezőnyjáték következett, amelyben mindkét oldalon adódtak gólszerzési lehetőségek.

A második félidőben már nem tudtuk pontosan megjátszani a labdákat mélységből, így támadásainkat főként átmenetekből tudtuk építeni. Az ellenfél viszont létszámfölényes helyzetek kialakításával próbálta megbontani a védekezésünket.

Bár nekünk voltak a nagyobb gólszerzési lehetőségeink, az ellenfél többször került helyzetbe, ám ezek többségében nem találták el a kapunkat.

A mérkőzés végén szerettük volna megnyerni a találkozót, ezért picit többet kockáztattunk. Egy félpályás pontatlan passzunkból az ellenfél egy kettő a kettő elleni kontrát indított, amelyet sikeresen befejeztek.

Pozitívumként könyvelhetjük el, hogy az elmúlt mérkőzésekhez képest előrelépés történt a védekező szögletek levédekezésében: a három szabad ember jól kontrollálta a labda érkezését, és sikeresen hárította azt. A labdaszerzésekben is látható volt a védelem hátsó vonalának gyorsabb alkalmazkodása a labda helyzetéhez. A támadózónában is megmutatkozott minőségi javulás a játékban és a befejezésekben – sajnos ez most nem társult góllal.

A három meghatározó játékosunk betegség vagy sérülés miatti hiányzása, valamint a kötelező félidei cserék következtében a második félidő játékát már nem tudtuk kellően kompenzálni – ez végső soron meghatározta a mérkőzés végkimenetelét.

Amikor egy csapat folyamatosan támad, kapufákat lő, helyzeteket dolgoz ki, de nem tud betalálni, mert mindig közbe jön egy láb, egy fej, vagy épp a kapufa menti meg az ellenfelet – ilyenkor szokták mondani, hogy „a Jóisten ráült az ellenfél kapujára.”

De az a szerencsétlen eseménysorozat, ami az elmúlt másfél hónapban csapaton belül és körül zajlik, arra még nem hallottam megfelelő kifejezést. Talán egy sámánt kellene hívnunk, hogy levegye rólunk a rontást… De azzal is tisztában vagyunk, hogy minden, ami történik, egy folyamat része, amelynek aktív részesei vagyunk. Mindenki, aki a csapatban vagy annak környezetében dolgozik, valamilyen módon hatással lehet ezekre a történésekre.

Reméljük, hogy az utolsó három mérkőzésre ez a negatív folyamat megáll vagy legalább fékeződik, és a kupaelődöntőben való jó szerepléssel csúcsosodó idényt, illetve a bajnoki mérkőzések göröngyös útját a végére sikerül kiegyenesítenünk – tisztességesen és méltó módon lezárva a bajnokságot.

Most ezen kell közösen dolgoznunk, hiszen ez az egyesület és a játékosok érdeke.

R. A.