Női Liga 1 | Eljött a visszavágás ideje

A Marosvásárhelyi SE csapatát fogadja női, első ligás együttesünk szombaton, hazai pályán. Van miért visszavágnunk a bordó-fehéreknek, az elmúlt szezonban kellemetlen pofonba szaladtunk bele Vásárhelyen.

Női Liga 1 | Eljött a visszavágás ideje

A Marosvásárhelyi SE csapatát fogadja női, első ligás együttesünk szombaton, hazai pályán. Van miért visszavágnunk a bordó-fehéreknek, az elmúlt szezonban kellemetlen pofonba szaladtunk bele Vásárhelyen.

A 2022/2023-as bajnokság negyedik fordulójában, újoncként látogattott női csapatunk a Marosvásárhelyi SE otthonába. Jól kezdtük az első liga 1-es szezonunkat, hiszen az MSE elleni találkozóig két győzelem és egy székelyudvarhelyi, bravúros döntetlen állt a csapat neve mellett. Ennek a jó sorozatnak vetett véget az udvariatlan vendéglátónak bizonyuló házigazda, amely három gólos vereséget mért Albu László lányaira. Ráadásul azon a találkozón Bartalis Barbarát kiállították a 65. percben, így emberhátrányban fejeztük be a mérkőzést.

Kései visszavágó

A visszavágásra csupán most szombaton nyílik lehetőségünk, hiszen a mögöttünk álló bajnokság rájátszását az FK a felsőházban, a Vásárhely az alsóházban küzdötte végig. Ami a jelenleg futó szezont illeti, az MSE erősen beragadt a rajtnál. Mihály Sándor együttese négy meccsből négyszer hagyta el vesztesen a pályát. Ráadásul 19 kapott gól mellett mindössze egy alkalommal tudtak eredményesek lenni. Az sem növeli a látogatók esélyeit, hogy mindössze három nappal a szeredai bajnoki előtt, szerdán a második fordulóból elhalasztott mérkőzést pótoltak. Bár a Temesvári Poli elleni találkozó meghozta számukra a bajnoki idény első gólját, a pontszerzés ezúttal sem sikerült.

Előreléphetünk a táblázaton

Ismerve csapatunk erejét, aligha állítunk azzal merészet, hogy a Marosvásárhely ellen nem fogadható el más eredmény, mint a győzelem. Ahhoz, hogy dobogós reményeinket életben tartsuk, mindenképpen meg kell nyernünk azokat a mérkőzéseket, amelyeknek esélyesként futunk neki. Jelenlegi, hatodik helyezésünk csalóka, hiszen egy hatpontos "négyesfogat" alján tanyázunk 7–7-es gólkülönbségünkkel. Egy magabiztos győzelemmel könnyen előre léphetünk a táblázaton.

Kollár Péter vezetőedző így tekint a találkozó elé:

"Sajnos, az előző héten a Farul ellen gyengébb volt a teljesítményünk, ezért most mindenki szeretne bizonyítani. Az edzésmunkával eddig sem volt probléma és a hozzáállás is dícséretes. Lényeges dolog, hogy a játékosok ne becsüljék le az ellenfelet – bármilyen eredmények is születtek –, hanem tiszteljük a Marosvásárhelyt és ebben az esetben minden bizonnyal győztesen hagyjuk el a pályát. Minden játékosban bízok, aki pályára fog kerülni, és biztos vagyok benne, hogy végig koncentráltak lesznek, és győztes mentalitással, akarattal fognak hozzáállni".

Szükség lesz a biztatásra

A csíkszeredai futballkedvelők azzal a helyzettel találhatják magukat szemben az előttünk álló hétvégén, hogy a női csapaton (és az U15-ös, elitligás lányokon) kívül nem játszanak hazai mérkőzést felnőtt, vagy akadémiai csapataink. Így semmi akadálya nincs annak, hogy szép számú érdeklődő előtt lépjenek pályára Antal Anitáék. Akár azok is kiérhetnek a stadionba, a 13 órás kezdésre, akik liga 2-es csapatunk Bukaresti Metaloglobus elleni találkozóját meg szeretnék nézni a televízióban, hiszen az 11 órakor kezdődik.

A Marosvásárhelyi MSE elleni találkozó szombaton, 13.00 órakor kezdődik az FK stadionban. Várjuk kedves Szurkolóinkat, harcoljuk ki együtt az újabb győzelmet! Hajrá, FK! Hajrá, Székelyföld!

Farkas Endre



Hozzászólások



Fejtsd ki véleményed, szólj hozzá te is. A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.


Vissza