Női Szuperliga | Szezonzáró a hölgyeknél, véget ér a tizenegyeslövő vetélkedő

Utolsó hazai mérkőzését játssza vasárnap női szuperligás csapatunk ebben az idényben, vasárnap a temesvári Politehnica gárdáját fogadjuk. Ez alkalomból a tizenegyesrúgó vetélkedő végére is pont kerül.

Női Szuperliga | Szezonzáró a hölgyeknél, véget ér a tizenegyeslövő vetélkedő

Utolsó hazai mérkőzését játssza vasárnap női szuperligás csapatunk ebben az idényben, vasárnap a temesvári Politehnica gárdáját fogadjuk. Ez alkalomból a tizenegyesrúgó vetélkedő végére is pont kerül.

A mögöttünk álló hetek csalódásai után fontos mérkőzés vár Szeitl Szilvia együttesére. A bajnoki cím megszerzése, illetve a kupagyőzelem megismétlése nem sikerült, a vezetőedző szerint pedig ez érthetően nyomot hagyott a csapaton.

„Eléggé csalódottak vagyunk, hiszen két meghatározó célunk volt: a bajnokságot szerettünk volna nyerni, illetve újra kupagyőzelmet ünnepelni, de sajnos egyik sem sikerült. Mindenki nagyon le van törve, mert keményen dolgoztunk azért, hogy ezt meg tudjuk csinálni. Sok összetevője van annak, hogy végül nem így alakult, de ezzel most már nem tudunk mit kezdeni” – fogalmazott Szeitl Szilvia.

A vezetőedző hangsúlyozta: az idényből még hátravan egy nagyon fontos cél, amely nemcsak a csapat, hanem a klub és a romániai női labdarúgás szempontjából is jelentős.

„Az utolsó hazai meccsen szeretnénk méltóképpen búcsúzni a közönségünktől, a szurkolóinktól és a hazai pályától. Itthon kell tartanunk a három pontot, és ezzel be kell biztosítanunk a második helyet. Ne felejtsük el, hogy ez nagyon fontos lépés a klub életében és a női labdarúgás szempontjából is, hiszen óriási lehetőség, hogy Romániából két csapat indulhat európai porondon: az egyik a Bajnokok Ligájában, a másik az Európa Kupában. Ez hatalmas kapukat nyithat meg” – mondta a szakvezető.

A vasárnapi mérkőzésen nemcsak a pályán, hanem a lelátón is lesz tét: a szezon során hazai bajnokikon megszervezett félidei tizenegyesrúgó vetélkedő is a végéhez ér. A szünetben még sor kerül az utolsó fordulóra, majd a mérkőzés után következik a döntő, ahol kiderül, ki lesz a három győztes, akik értékes ajándékokban részesülnek.
„Aki még nem nevezett, most is megteheti. A szezon során összesítettük, ki hány tizenegyest rúgott be, majd a döntőben már párbajszerűen folytatódik a verseny, egészen addig, amíg meglesz a három győztes” – ismertette Szeitl Szilvia.

A kezdeményezésben rendszeresen mintegy húsz-huszonöt gyerek vett részt, főként a 10–15 éves korosztályból. A vezetőedző szerint a vetélkedő célja nemcsak a játék és az élményszerzés volt, hanem a női labdarúgás népszerűsítése is.

„Szerettük volna, ha minél többen kijönnek a meccsekre, és ha a gyerekek – fiúk és lányok egyaránt – közelebb kerülnek a futballhoz. Fontos üzenet, hogy attól, mert lányok játsszák, a futball ugyanolyan jó lehet. Nem csak a fiúk tudnak focizni: a lányok is tudnak, és nagyon jó dolgokat tudnak csinálni a pályán” – tette hozzá Szeitl Szilvia.

A vasárnapi találkozó 13 órakor kezdődik a Burus Csaba Sportparkban, a Pro Aréna csatorna élő közvetítésében. Ezt követően már csak egy mérkőzése maradt az idényben Szeitl Szilvia tanítványainak, jövő szombaton a már bajnok Konstancai Farul otthonában lépnek pályára.

R. A.
Fotó: Pál Zoltán

 



Hozzászólások



Fejtsd ki véleményed, szólj hozzá te is. A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.


Vissza