Rokupa U17 | Magabiztos diadal kezdésként

Gól nélküli első játékrész után magabiztos, nagyarányú győzelmet aratott U17-es csapatunk a Románia Kupa csoportküzdelmeinek első felvonásán.

Rokupa U17 | Magabiztos diadal kezdésként

Gól nélküli első játékrész után magabiztos, nagyarányú győzelmet aratott U17-es csapatunk a Románia Kupa csoportküzdelmeinek első felvonásán.

Hazai lehetőségekkel indult a Kolozsvári Viitorul elleni kupaderbi. Az első húsz percben Păcuraru Luca és Ambrus Szabolcs is több nagy helyzetet hagyott kihasználatlanul. A vendégek részéről az első kapu felé (azaz fölé) szálló lövés a 27. percben érkezett, majd az első fél órát Păcuraru kihagyott ziccere zárta. Nagy Krisztiánnak a 38. percben kellett először bizonyítania tehetségét, amikor a bal alsó sarokra ért oda remekül, ugyanezt a bal felsőnél is megismételte a pihenő előtt, a két vendéglehetőség között Sas David és Morhan Jonathan fejesét jegyezhettük fel. 

A második félidő elején két gyors góllal jeleztük, hogy nem tudunk elképzelni más eredményt, mint hazai győzelmet. A kezdés utáni pillanatokban Jakab Krisztián szép egyéni alakítás végén szerzett vezetést, az 52. minutumban Keszler Nagy Roland a jobb oldalról duplázta meg az előnyt (2–0). Az 59. percben Nagy Krisztián újabb nagy védést mutatott be, három egység elteltével pedig egy kolozsvári ellentámadás végén gurítottak mellé a kékek. A 67. percben Morhan Jonathan a bal oldalról bal lábbal szerzett szép gólt, a 74. és a 76. percben újra Jakab volt eredményes (5–0). A 88. percben Morhan Jonathan duplázott, miután szépen tett vissza egy kipattanó labdát a kapu közepébe beállítva ezzel a végeredményt (6–0).

Románia Kupa, nyugat A-csoport, 1. forduló
FK Csíkszereda – Kolozsvári Viitorul Futball Akadémia 6–0 (0–0)

Csíkszereda, Sportpark
Vezette: Cupu Raul George (Fogaras), asszisztensek: Tunsoiu Marian (Újsinka), Puiu Dan Florin (Brassó)
Gólszerzők: Jakab Krisztián (46., 74. és 76.), Keszler Nagy Roland (52.), Morhan Jonathan (67. és 88.)
FK Csíkszereda: Nagy Krisztián – Nagy Loránd, Sas David, Györfi Attila, Morhan Jonathan, Păcuraru Luca (Trombitás Dávid, 55.), Kulcsár Medárd, Bödő Efraim Zoltán (Balint Eric, 55.), Luca Noveli (Keszler-Nagy Roland, 46.), Ambrus Szabolcs (Jakab Krisztián, 46.), Nagy Botond (Tóth-Pál Előd, 46.) Vezetőedző: Szakál Csaba
Viitorul: Florea Darius – Dinu Tudor, Egri Róbert (Bizău Bogdan, 69.), Márton Bence (Masă Luca, 79.), Popa Mario, Pop Darius, Fărăgău Ianis, Sima Filip (Rotar Romeo, 55.), Furcea Flavius (Fleser Gabriel, 55.), Zanc Denis, Dinescu Andrei (Nanika Andreș, 79.) Vezetőedző: Mezei János 

Farkas Endre



Hozzászólások



Fejtsd ki véleményed, szólj hozzá te is. A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.


Vissza