Folytatta hibátlan bajnoki szereplését női ifjúsági csapatunk: Berkeczi Emőke együttese Kádár Noémi és Gergely Anita egymást követő percekben szerzett találataival 2–0-ra győzött a CS Dinamo Bukarest otthonában.
Oniga Victor mindkét Szlovénia elleni felkészülési mérkőzésen pályára lépett a román U17-es válogatottban, a második találkozón pedig gólt is szerzett. A Székelyföld Labdarúgó Akadémia korábbi növendéke, Brugger Dániel csereként járult hozzá a magyar U19-es válogatott Románia elleni sikeréhez.
Két győzelemmel, egy döntetlennel és egy vereséggel zárták akadémiai csapataink a bajnokság kilencedik fordulóját.
Corbu Marius végigjátszotta a Ferencváros glasgow-i Európa-liga-mérkőzését és hétvégi bajnokiját is, Brugger Dániel pedig pályára lépett a Puskás Akadémia első csapatában. Kitekintőnkben a Székelyföld Labdarúgó Akadémia neveltjeinek szeptember 14–21. közötti szereplését foglaljuk össze.
Talán most jártunk a legközelebb ahhoz ebben az idényben, hogy pontot vagy pontokat szerezzünk idegenben, ám egy vitatható játékvezetői ítélet is szerepet játszott abban, hogy ez ismét meghiúsult.
A válogatott szünet előtti utolsó mérkőzésén a negyedik helyen álló Petrolul Ploiești otthonában lép pályára szuperligás csapatunk.