Másodszor fogadjuk az idei Szuperliga-szezonban a regnáló bajnokot, de összesen harmadszor csapunk össze az FCSB-vel. Mint első alkalommal, teltházra és fociünnepre számítunk.
Másodszor fogadjuk az idei Szuperliga-szezonban a regnáló bajnokot, de összesen harmadszor csapunk össze az FCSB-vel. Mint első alkalommal, teltházra és fociünnepre számítunk.
Az alapszakasz 9. fordulóját írtuk akkor, mikor tavaly szeptemberben a címvédő először látogatott Csíkszeredába. Akkor is, akárcsak most, pillanatok alatt elkapkodták a jegyeket, és a nézőknek nem volt okuk a panaszra: egy látványos találkozón 1–1-es döntetlen született a két csapat első összecsapásán – idegenben, a Nemzeti Arénában sem játszottunk januárban alárendelt szerepet a 1–0-s hazai győzelemmel végződött találkozón.
Bár sokan arra nem fogadtak volna, hogy az alsóházi rájátszásban fog megismétlődni ez a párharc, mégis ez történt, bár előjelei már voltak, hiszen akkor bukdácsoló formát mutatva, a 13. helyről érkeztek hozzánk az azóta két vezetőedzőt is elfogyasztó fővárosiak.
Mondhatjuk azt is, hogy a play out két legjobb formában levő együttese mérkőzik meg most Csíkszeredában, hiszen az alsóházban az FK és az FCSB gyűjtötte a legtöbb pontot: míg az FCSB 15 ponttal, mi 11 ponttal gazdagodtunk a bajnokság ezen szakasza alatt. Ha, ahogy mostanában szoktuk, az összes 2026-os mérkőzés alapján állítanánk fel táblázatot, ebben az FCSB a negyedik lenne 28 ponttal, míg mi egyetlen ponttal lemaradva ott volnánk rögtön a nyomukban a liga 16 csapata között, a play out tíz csapata között pedig az első két helyen van ebből a szempontból a két együttes. A tét azonban nagyon más: míg az FCSB egyértelműen a Konferencia Liga-selejtezőért harcol, nekünk még mindig a kiesés elkerülése a fő célkitűzés, bár ehhez a célhoz már annyival közelebb vagyunk, hogy a múlt heti szebeni döntetlennel és a többi eredmény számunkra kedvező alakulása révén eldőlt, hogy az egyenes kiesést már sikerült elkerüljük, most azon dolgozik Ilyés Róbert és csapata, hogy a bentmaradáshoz osztályozóra se legyen szükség.
Hogy ez a cél biztosan meglegyen, még legalább négy pontot kellene szerezzünk a hátralevő három mérkőzésen, most az FCSB, majd jövő pénteken Aradon az UTA, illetve két hét múlva majd hazai pályán az FC Botoșani ellen reméljük, már a célkitűzést elérve ünnepelni gyűlhetünk össze a városi stadionba.
A mérkőzés előtt vezetőedzőnk, Ilyés Róbert hangsúlyozta, hogy a csapat tisztában van az ellenfél erejével, de nem hátrál meg: „Biztos, hogy nem lesz könnyű mérkőzés. Egy olyan csapat ellen játszunk, amelynek minőségi, válogatott játékosai vannak, Románia legnépszerűbb együttese. Tudjuk, hogy kivel állunk szemben, de ettől nem hátrálunk meg. Menetelni szeretnénk tovább, és elérni a célunkat, hogy bennmaradjunk. Ehhez pontokra van szükségünk, és megpróbáljuk a maximumot kihozni ebből a mérkőzésből.”
A szakvezető kiemelte a hazai pálya és a szurkolók szerepét is: „Fekszik nekünk a hazai pálya, és a közönségünk mindig plusz energiát ad. Most telt házra számítunk, ami még többet jelenthet. Ha jó mentalitással és szervezetten játszunk, ez sokat segíthet.”
A bennmaradás kapcsán hozzátette: „Nem szeretek számolgatni. A saját utunkat kell járnunk, és mindent megtenni azért, hogy megszerezzük a három pontot. Ez most a legfontosabb. Ha jól szervezetten, kompaktan védekezünk, és az átmenetekben hatékonyak leszünk, akkor meg lehet a siker kulcsa.”
A játékosok is hasonlóan látják a helyzetet. Csürös Attila szerint a felkészülés a megszokott mederben zajlik: „Ugyanúgy készülünk, mint bármelyik bajnoki mérkőzésre.” Hozzátette, az esti, kivilágított mérkőzések külön motivációt jelentenek: „Minden játékos szeret ilyen körülmények között, telt ház előtt játszani.” A jövővel kapcsolatban pedig egyértelmű maradt: „Nem foglalkoztunk a nemzetközi kupa lehetőségével, a fő célunk továbbra is az, hogy bennmaradjunk, és elkerüljük az osztályozót.”
Pászka Lóránd a legutóbbi forduló kapcsán elmondta, hogy bár bekerült az előző forduló ideális csapatába, számára a csapat sikere az első: „Jobban örültem volna, ha három ponttal térünk haza Szebenből. Egy pont is értékes idegenben, de a játék alapján talán többet érdemeltünk.” Az FCSB elleni korábbi döntetlenre pozitívumként tekint: „Önbizalmat adhat, hogy nem játszottunk alárendelt szerepet ellenük. Most is bátran kell beleállnunk a mérkőzésbe.” Kiemelte a szurkolók fontosságát is: „Ha teltház lesz, és a szurkolóink mellénk állnak, akkor bízom benne, hogy pozitív eredményt érhetünk el.” Egyben meghívta a drukkereket: „Mindenkit szeretettel várunk a pénteki mérkőzésre, reméljük, együtt ünnepelhetünk a végén.”
A mérkőzés pénteken 20.30 órakor kezdődik a Városi Stadionban, és a szokásos módon a Digisport 1 és a Príma Sport 1 közvetíti azok számára, akik nem lehetnek a helyszínen.
Hajrá FK, hajrá Szereda, hajrá Székelyföld!
Rédai Attila
Fotó: Pál Zoltán
