Szuperliga | Újabb döntetlennel folytattuk veretlenségi sorozatunkat

A jó hír, hogy folytattuk veretlenségi sorozatunkat, a nyolcadik mérkőzés óta nem kapunk ki. A kevésbé jó, hogy úgy vesztettünk el két pontot, hogy az utolsó percben büntetőt hagytunk ki.

Szuperliga | Újabb döntetlennel folytattuk veretlenségi sorozatunkat

A jó hír, hogy folytattuk veretlenségi sorozatunkat, a nyolcadik mérkőzés óta nem kapunk ki. A kevésbé jó, hogy úgy vesztettünk el két pontot, hogy az utolsó percben büntetőt hagytunk ki.

A péntek késő délutáni találkozó elején Szondy Zoltán, az FK Csíkszereda és a Székelyföld Labdarúgó Akadémia elnöke a klub egyik legfontosabb játékosának, Soufiane Jebarinak adott át emlékplakettet: középpályásunk az előző fordulóbeli, szebeni mérkőzésen játszotta kétszázadik mérkőzését piros-fekete színekben, és nem is akárhogy, emlékezetes bombagóllal biztosította be győzelmünket a Hermannstadt ellen.

Nem kezdődött a legjobban számunkra a találkozó, Véghnek a büntetőterületen belüli kezezését észrevette a VAR, a megítélt büntetőt Chica-Roșa értékesítette a 13. percben, pedig Pap tudta, hová fogja lőni a vendégek csatára, s bele is ért a labdába, de hárítani nem tudott. A Petrolul ezután is veszélyeztetett néhányszor, Ricardinho átlövésénél például Pap kellett bravúrt bemutasson. Elérkezett azonban a 41. perc, amikor Anderson jobboldali akciója beadással végződött, amelyhez rosszul ért hozzá a vendégek kapusa, Eppel pedig a legjobb helyen volt ahhoz, hogy bepöckölje a labdát a hálóba: 1–1!

A második félidőben már inkább az FK volt mezőnyfölényben, megpróbálva kibontani az igen jól szervezett Neagoe-védelmet. Szabó Bálint becserélése hozott újdonságot Ilyés Róbert legénységének játékába, a több mérkőzést kihagyó középpályás most szép akciókkal próbálta észrevétetni magát, egyik baloldali betörése után kevéssel lőtt fölé, de Pászka hatalamas bombáját is meg kell említenünk, amelyet bravúrral tudott a keresztléc alól kiszedni a szünetben beállt Krell. Többet tettünk a győztes gól megszerzéséért, ezt is értékelhette a játékvezető, amikor az utolsó percben Szalay buktatásáért büntetőt ítélt. A VAR is vizsgálta az esetet, de nem talált kivetnivalót Horațiu Feșnic döntésében. A sértett végezte el a tizenegyest, de sajnos a kapufát találta el, így maradt a döntetlen: bár a hosszabbítás legutolsó perceiben emberfölényben játszottunk, nem volt elég az idő ahhoz, hogy bármi változzon. Ezzel a tizenharmadik pontját gyűjtötte be a Szuperligában az FK Csíkszereda, hetedik döntetlenjét érve el: csak a CFR ikszelt még ennyit a ligában.

A kihagyott hazai büntetőn túl a mérkőzés a vendég szurkolótábor primitív viselkedése miatt maradhat emlékezetes, a molinóikon Románia létezését bizonygató illetők patikamérlegen adagolták a xenofób, magyarellenes skandálásokat: a spori egy alkalommal már meg is állította a játékot, a következő lépés az öltözőbe vonulás lett volna. Erre azonban már nem adtak okot a témában láthatóan jól felkészített „szurkolók”, akik a lefújás után azonban rögtön nekiláttak nevetséges rigmusaik hangoztatásához. Lelkük rajta.

A mérkőzést követő sajtótájékoztatón Ilyés Róbert megpróbálta először a történtek kedvező oldalát kiemelni: „Ezek az egypontos mérkőzések is hasznosak, hisz gyűjtögetjük a pontokat, plusz nyolcadik mérkőzése nem kapunk ki. Ez a csapatnak önbizalmat adott, miután kicsit nehezen vettük fel az elején a bajnokság ritmusát. Úgy gondolom, még mindig jó úton járunk, bár a mai egy kicsit nehezen érkeztünk meg a mérkőzésbe, nem voltunk annyira frissek, nem voltunk kellően agresszívek. A gólt szinte a semmiből kaptuk, nem volt kommunikáció a védőink között, ennek lett következménye a büntető. A kiegyensúlyozott első félidő után a második játékrészben átvettük a kezdeményezést, és mint a kézilabdában, a labdát járatva próbáltuk bontani őket, de Neagoe annyira jól felkészíti védekezésből a csapatait, nem találtunk fogást rajtuk. Kevés mélységi passzot tudtunk bejátszani, a szélekről bejátszva pedig nem hoztunk jó döntéseket, hiába volt több kapura lövésünk, csak háromszor találtuk el a célt. Összességében nem haragszok a csapatra, még Szalayra sem a kihagyott büntetőért, inkább magamat tartom felelősnek, mert nem szabadott volna én a pályán kívülről a tizenegyessel kapcsolatban döntést hozzak – Pászka volt az előzőleg kiszemelt tizenegyesrúgó. Szalay a véleményem szerint a legjobb büntetőrúgó a csapatban, edzésen tízből tízet lő be, ennek ellenére sajnálom, hogy most rossz döntést hoztam, aminek az ára az, hogy elvesztettünk két pontot” – fogalmazott a szakvezető.

Sok idő nem lesz azonban, hogy elemezzük a történteket, hisz kedden már következik a sokak által várt székely derbi: a kupasorozat keretében a Sepsi OSK-t látjuk vendégül 16.00 óra kezdettel.

Szuperliga, alapszakasz, 14. forduló
FK Csíkszereda–Petrolul Ploiești 1–1 (1–1)

Csíkszereda, városi stadion, mintegy 1500 néző
Vezették: Feșnic Horațiu Mircea, Avram Valentin Gabriel, Cerei Alexandru. VAR: Cojocaru Adrian Viorel, AVAR: Slabu Stelian. Tartalék: Baban Vlad. 
Gól: Eppel (41.) illetve Chica Roșa (13. – büntetőből)
Sárga lap: Eppel (19.) illetve Roché (89., 90+1.), Dulca (90+4.)
Piros lap: Roché (90+1.)

FK Csíkszereda: Pap Eduard Adrian – Pászka Loránd, Čelić Maks Juraj, Hegedűs János Krisztián, Végh Bence (Szilágyi Szabolcs 84.) – Veres Szilárd, Bödő Zoltán Efraim (Bakos Ervin 46.), Anderson Ceará (Dusinszki Szabolcs 75.), Jebari Soufiane (Szabó Bálint 60.) – Eppel Márton (Szalay Szabolcs 75.). Vezetőedző: Ilyés Róbert

Petrolul: Bălbărău Andrei Raul (Krell Stefan 46.) – Roché Yohan Cédric Benjamin, Papp Paul, Ricardinho, Sălceanu Robert Ionuț – Mateiu Alexandru, Dongmo Danel Jordan, Jyräy Tommi Matti (Dulca Marco 90+4.) – Radu Denis Răzvan (Tolea Ioan Cătălin 65.), Chică-Roșă Adi Marian (Doumtsios Konstantinos 45.), Doukansy Brahima (Onguéné Jérôme 65.). Vezetőedző: Neagoe Eugen.

Rédai Attila
Fotó: Pál Zoltán

 



Hozzászólások



Fejtsd ki véleményed, szólj hozzá te is. A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.


Vissza