Elitliga U15 | Versenyben maradtunk a helyosztóért

A sereghajtó felett aratott kétgólos győzelmünkkel életben tartottuk az utolsó forduló előtt helyosztós esélyeinket az U15-ös Elitliga rájátszásban.

Elitliga U15 | Versenyben maradtunk a helyosztóért

A sereghajtó felett aratott kétgólos győzelmünkkel életben tartottuk az utolsó forduló előtt helyosztós esélyeinket az U15-ös Elitliga rájátszásban.

A felsőházi rájátszás legutolsó helyezettjéhez látogattunk szombaton, akik mindössze egy győzelmet arattak két döntetlen és kilenc vereség mellett ebben a szakaszban, a tizedik vereség begyűjtése így a papírformának felelt meg attól az FK Csíkszeredától, amelyik 32 ponttal a negyedik helyről érkezett a Ploiești-el szomszédos Pleașa település Akademika elnevezésű sportbázisára.

Már az első félidőben megszerezte a vezetést Tóth-Pál Milán révén az FK, Jánosi Zsolt növelte az előnyt a második játékrész elején. A Petrolul negyedórával a vége előtt zárkózott, de Boér Szabolcs három perccel a rendes játékidő lejárta előtt bebiztosította a győzelmet, aminek köszönhetően felléptünk a harmadik helyre, és csak három ponttal vagyunk lemaradva az utolsó forduló előtt a helyosztóra feljogosító második helytől, igaz, ahhoz, hogy megelőzzük ezen a helyen a végén a Rapidot, az kellene, hogy a fővárosiak kapjanak ki a Sepsi OSK-tól. Mi a legutolsó etapban, jövő szombaton a Steauát fogadjuk.

A forduló további eredményei: Farul–Bákói FC 5–0, Sepsi OSK–Jászvásári Politehnica 1–1, Steaua–Rapid 0–4.

Az állás: 1. Farul 41 pont, 2. Rapid 38, 3. FK Csíkszereda 35, 4. Bákó 32, 5. Steaua 31, 6. Sepsi OSK 30, 7. Poli 26, 8. Petrolul 15.

Elitliga U15, rájátszás, 1. csoport, 13. forduló
Petrolul Ploiești–FK Csíkszereda 1–3 (0–1)

Pleașa, Akademika sportbázis
Vezették: Văduva Eduard, Florescu Andreea, Benesch Andrei (mind Bukarest)
Gólszerzők: Feraru Ianis (65.) illetve Tóth-Pál Milán (33.), Jánosi Zsolt (49.), Boér Szabolcs (77.)
Petrolul: Belciug – Stan, Zaharia, Bunea (Dumitru 69.), Feraru (Stroie 69.), Nicoară, Baciu (Cibotaru 54.), Radu, Balcu (Milu 41.), Enoae (Voicu 51.), Otavă. 
FK Csíkszereda: Kajtár András (Lukács Gergő 41.) – Nagy Imre Dániel, Klein Tizian (Orbán Hunor 58.), Keresztes Tamás, Györfi Bence, Boér Szabolcs, Bíró Botond (Jánoska-Máthé Krisztián 58.), Szabó Örs, Lukács Bence (Hella Dániel 41.), Tóth-Pál Milán, Jánosi Zsolt (Ambrus Lukács 51.). Vezetőedző: Burus Bernát.

R. A.



Hozzászólások



Fejtsd ki véleményed, szólj hozzá te is. A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.


Vissza