Szuperliga | Kilenc emberrel, hatalmas szívvel mentettünk pontot

Nem akármilyen mérkőzésen szerezte meg első idegenbeli Szuperliga-pontját ebben az idényben az FK Csíkszereda: kettős emberhátrányban, hatalmas Pap-bravúrokkal sikerült megőriznünk a döntetlent.

Szuperliga | Kilenc emberrel, hatalmas szívvel mentettünk pontot

Nem akármilyen mérkőzésen szerezte meg első idegenbeli Szuperliga-pontját ebben az idényben az FK Csíkszereda: kettős emberhátrányban, hatalmas Pap-bravúrokkal sikerült megőriznünk a döntetlent.

A galaci kiszállás után immár egyértelmű: ismét megérkezett a Szuperligába az FK Csíkszereda. Egy halványabb első félidőt követően a második játékrészben közel álltunk a fordításhoz, a hajrára azonban kettős emberhátrányba kerültünk, így már az egy pont megőrzése is hatalmas feladatnak ígérkezett. Ezt a célt végül óriásit harcolva, Pap Eduard bravúrjaira is támaszkodva sikerült elérnünk.

Valentin Suciu ugyanazt a kezdőcsapatot küldte pályára, mint vasárnap a Craiova ellen. A lelátón ezúttal is ott volt maroknyi, de annál lelkesebb székely szurkolótáborunk, a Lokálpatrióták Galacra is elkísérték az együttest. A találkozót pedig olyan játékvezetői hármas irányította, amely tavaly a Bajnokok Ligája döntőjében is közreműködött: Kovács István és két asszisztense, Marica Mihai, valamint Tunyogi Ferencz vezette a 2025. május 31-i, müncheni Paris Saint-Germain–Internazionale mérkőzést is. 

A játékvezetés ezen a mérkőzésen főszereplővé lépett elő. Már a hetedik percben büntetőgyanús helyzet borzolta a kedélyeket: Pászka szabadrúgásánál Eppel Mártont átkarolva húzták le a tizenhatoson belül, Kovács azonban nem ítélt tizenegyest, és a VAR-vizsgálat sem változtatott a döntésen. A túloldalon Andrezinho lapos lövése még nem okozott gondot Papnak, a 18. percben viszont már veszélyesebb helyzetet kellett átvészelnünk. Nyitra labdavesztése után szabadrúgáshoz jutott az Oțelul, és bár Pedro Nuno lövés helyett beadást választott, nem tudtunk felszabadítani. A visszakanyarított labdát Pap kiütötte, a kipattanót pedig Patrick közelről mellé lőtte.

Lima letámadása után Eppel fordulásból próbálkozott, de a labda elkerülte a kaput, a 23. percben pedig megszerezték a vezetést a házigazdák. Egy gyors összjáték végén Brito maradt szabadon középen, és mintegy tizenegy méterről a hálóba lőtt (1–0).

A bekapott gól után egyre többször jutottunk el a hazai kapuig. Pászka bal oldali beadását Stahl fölé fejelte, majd a 33. percben Lima blokkolt lövése után került elé a labda, de hat méterről a kapusba lőtt. Az ezt követő szögletnél Ódor fejesét Dur-Bozoancă bravúrral hárította. Nem sokkal később Lima jobb oldali beadásából ismét Stahl fejelhetett, ezúttal azonban nem volt elég erő a labdában. A szünet előtt pedig újabb nagy lehetőség maradt kihasználatlanul: Stahl lapos átadására Nyitra teljesen szabadon érkezett, de a kaputól tizenegy méterre, ziccerben elcsúszott.

A második félidőre Horváth Artúr és Nino Kukovec is pályára lépett, csapatunk pedig határozottabban folytatta. Nyitra kétszer is lövőhelyzetbe került a tizenhatos környékén, ám egyik próbálkozásával sem találta el a kaput. Az egyenlítés így sem váratott sokáig magára: Stahl a bal oldalon ugrott ki, középre tett labdáját pedig Kukovec közelről a hálóba juttatta. Tunyogi előbb lest jelzett, hosszú videós ellenőrzés és vonalazás után azonban érvényesnek ítélték a találatot (1–1).

Ekkor már a fordítás lehetősége is benne volt a játékunkban. Egy szép támadás végén Lima tizenöt méterről a hosszú sarok mellé lőtt, majd a Stahl helyére beálló Dušan Vuković került főszerepbe. Támadónk betört a tizenhatoson belülre, ahol földre került, Kovács pedig a büntetőpontra mutatott. A VAR hosszan vizsgálta az esetet, végül a játékvezetőt is a monitorhoz hívták, ő pedig visszavonta a tizenegyest.

A hajrá aztán teljesen átírta a mérkőzés képét. Vuković a 73. percben megkapta második sárga lapját, négy perccel később pedig Kukovec is ugyanígy járt. Két súlyos fegyelmezetlenséggel szinte egyik pillanatról a másikra kilenc emberre fogyatkoztunk. A két kiállítás között Ódor erős, lapos lövésénél még Dur-Bozoancănak kellett szögletre mentenie, a folytatásban azonban már minden erőnket a védekezésre kellett összpontosítanunk.

A hátralévő percekben Pap Eduard lépett elő a pontmentés főszereplőjévé. A 88. percben egy öt méterről érkező fejest a keresztléc alól tornázott ki, majd a rendes játékidő végén újabb hatalmas védést mutatott be. Nyolc perc hosszabbítás következett, amelynek harmadik percében a kapufa is segített: egy hazai fejes befelé pattant róla, Pap azonban közbeavatkozott, és megakadályozta a gólt. A végsőkig küzdve, kettős emberhátrányban őriztük meg az 1–1-et, megszerezve idénybeli első idegenbeli pontunkat.

Valentin Suciu a lefújás után úgy fogalmazott, a mérkőzés alakulását tekintve megszerzett pontként értékeli a döntetlent.

„Különösen úgy, hogy két játékosunkat is kiállították. Hogy mi történt volna tizenegy a tizenegy ellen, azt már nem fogjuk megtudni. Úgy gondolom, több is lehetett volna ebben a mérkőzésben” – mondta vezetőedzőnk, aki a visszavont büntetőre is kitért:
„Nem értem, miért nem ítélték meg a tizenegyest. Az első érintkezés a játékosok térdénél történt. Utána Dušan valóban a védő felé mozdította a lábát, de véleményem szerint az első kontaktust kellett volna figyelembe venni. A játékvezetők is hibáznak, ezen túl kell lépnünk. Számunkra az a fontos, hogy a saját feladatainkkal foglalkozzunk a pályán.”

A megszerzett pont mentális jelentőségéről Suciu így beszélt: „Ma egy csapatot nyertünk: képesek voltunk együtt szenvedni, és szenvedtünk is, különösen a hajrában. Ez önbizalmat ad a folytatásra.”

Galaci Oțelul–FK Csíkszereda 1–1 (1–0)
Szuperliga, alapszakasz, 12. forduló. Galac, Oțelul Stadion, 2026. október 16., 2703 néző.

Gól: Brito (23.), illetve Kukovec (52.).

Sárga lap: Christopoulos (89.), illetve Palmeș (45+1.), Kukovec (58., 77.), Vuković (69., 73.), Pap (89.).
Piros lap: Vuković (73.), Kukovec (77.).

Galaci Oțelul: Dur-Bozoancă Cosmin Andrei – Zator Dominick Łukasz (Neicu Dan Cristian, 81.), Christopoulos Ioannis, Iacob Paul Alexandru, Gomes Silva Miguel Ângelo – Lungu Teodor (Moreira Fernandes João Paulino, 61.), De Sousa Gancho de Brito Rafael Alexandre – Fernandes Ferreira Pedro Nuno, Bălanică Alexandru Viorel (Bordun Denis Marian, 61.), Pinto Lopes André Miguel (Ciobanu Virgil Andrei, 46.) – Dos Reis Dos Santos Fernandes Fábio Patrick. Vezetőedző: Duarte Rui Pedro.

FK Csíkszereda: Pap Eduard – Ódor Máté, Hegedűs János, Palmeș Raul, Pászka Lóránd – Csürös Attila, Veres Szilárd (Horváth Artúr, 46.) – Araújo Lima Gabriel (Czékus Ádám, 81.), Nyitra Szabolcs (Noveli Luca, 86.), Stahl Albert (Vuković Dušan, 64.) – Eppel Márton (Kukovec Nino, 46.). Vezetőedző: Suciu Valentin.
Játékvezető: Kovács István. Asszisztensek: Marica Mihai, Tunyogi Ferencz. Tartalék játékvezető: Coza Ionuț. VAR: Dima Iulian. AVAR: Artene Mihai Ovidiu.

A következő fordulóban, október 24-én, szombaton 15.30-tól az FC Voluntari együttesét fogadjuk a csíkszeredai Városi Stadionban. 

Rédai Attila
 



Hozzászólások



Fejtsd ki véleményed, szólj hozzá te is. A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.


Vissza