Liga 2 | Magabiztos győzelem a Progresul Spartac ellen

Ezúttal nem adtuk le az előnyünket és magabiztos, három gólos győzelmet arattunk a Bukaresti Progresul Spartac ellen a Liga 2 második játéknapján.

Liga 2 | Magabiztos győzelem a Progresul Spartac ellen

Közepes iramú mérkőzésen megérdemelt és magabiztos diadalt aratott Ilyés Róbert együttese a vendég Progresul Spartac ellen szombaton.

Kellemetlen emlékeket hagyott a csíkszeredai hívekben a Progresul legutóbbi csíkszeredai látogatása, februárban nem tudtuk megtartani az első félidőben felépített kétgólos előnyünket. Azóta sok víz lefolyt az Olton, a Spartac kiesett, majd a Brassói FC kizárása után mégis megőrizhette másodosztályú tagságát. A fővárosiak alig négy napja szembesültek mindezzel. Bennünket fűthetett a visszavágás vágya és a félresikerült szezonrajt által okozott csorba kiköszörülésének szándéka.

Az első hazai ziccerre a hatodik percig kellett várni, Makrai Gábor már a kapus mellett is elhúzta a labdát, ám újabb cselbe bonyolódott és végül a lövését kivágta a gólvonalról egy visszaérő vendégvédő. A Progresul a 10. percben lőtt először a másodosztályban ezen a meccsen bemutatkozó Becze Máthé Mátyás kapuja felé, pontosabban fölé. A 13. minutumban Nagy János ívelt be jobb oldalról szögletet, a hosszú oldalon Veres Szilárd érkezett remekül és a bal alsó sarokba fejelt (1–0). 

Négy perc múlva érkezett a második FK-s találat, ezúttal is Nagy János volt az előkészítő, jobb oldalról beadott labdája jó helyzetben találta Gál-Andrezly Pétert, aki balról, nagy erővel lőtt a kapu hosszú oldalába (2–0). A kétgólos vezetés tudatában kissé visszavettek Kelemen Dávidék, de Kovács Lóránt, Nagy János és Soufiane Jebari lábában is ott volt a hamradik találat. Az első negyvenöt percet Nagy János sárga lapja zárta.

Egy gól és egy piros lap

A második játékrész sem hozott lényeges változást, fölényben játszottunk, több jó helyzetet is kialakítottak Kovács Lóránték, ám egy ideig hiába próbálkoztunk. Negyed óra elteltével Makrai Gábor jókor volt jó helyen és ballal, közelről a kapu bal alsó sarkába helyezett (3–0). A továbbiakban nem erőltettük a támadásokat, néhány próbálkozása pedig a vendégeknek is akadt. Becze Máthé Mátyás néhány jó védéssel igazolta, hogy méltó volt a bizalomra. 

A folytatásban, szerdán, Székelyudvarhelyen lépünk pályára a Románia Kupa harmadik játéknapján, majd következik a bajnokság harmadik fordulójában a vajdahunyadi vendégjátékunk.

Liga 2., alapszakasz, második forduló
FK Csíkszereda – Bukaresti Progresul Spartac 3–0 (2–0)

Csíkszereda, FK stadion 500 néző
Vezette: Nagy Andrei Vladimir (Aranyosmohács), asszisztensek: Cosmin Bijan (Marosvásárhely), Ionut Razvan (Karácsonkő)
Gólszerzők: Veres Szilárd (13.), Gál Andrezly Péter (16.), Makrai Gábor (60.)
Sárga lap: Nagy János (44.), Becze Máthé Mátyás (58.)
Kiállítva: Nagy János (89.)
FK Csíkszereda: Becze Máthé Mátyás – Nagy János, Gergely Botond, Kelemen Dávid, Apro Claudiu, Gál-Andrezly Péter (Vita Dániel, 72.), Veres Szilárd, Pintér Bence (Szondi Botond, 77.), Soufiane Jebari (Jelena Richárd, 64.), Kovács Lóránt (Csürös Attila, 77.), Makrai Gábor (Magyari Szilárd, 64.) Vezetőedző: Ilyés Róbert
Progresul: Soare – Al Ditu, Andr. Grigore, N. Leafu, I. Dumitru, Purice, Ohaci (Zamfir Cat., 86.) Tong (Stinga Nic., 86.), Petcu, Firtinescu (Em. Pacionel, 30.), Mat. Andrei (Popescu An., 77.) Vezetőedző: Erimia Andrei

Farkas Endre

 



Hozzászólások



Fejtsd ki véleményed, szólj hozzá te is. A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.


Vissza