Női Liga 1 | Isten hozott, Herczeg Andrea!

Több mint tíz év légióskodás után tért haza Herczeg Andrea. A marosludasi születésű középpályás Magyarország mellett megfordult Svédországban is, legutóbb az ETO FC Győrben játszott.

Női Liga 1 | Isten hozott, Herczeg Andrea!

Több mint tíz év légióskodás után tért haza Herczeg Andrea, akiről túlzás nélkül mondhatjuk, hogy a legmagasabban jegyzett erdélyi magyar labdarúgó. A marosludasi születésű támadó középpályás Magyarország mellett megfordult Svédországban is, legutóbb az ETO FC Győrben játszott. Andreával női csapatunk első bajnoki mérkőzése előtt ültünk le beszélgetni.

Tíz külföldön eltöltött év után döntött úgy Herczeg Andrea, hogy visszatér a hazai bajnokságba. Mint a játékos megosztotta: már egy évvel korábban is szóba került, hogy az FK-hoz igazol, akkor azonban nem sikerült megegyezni minden részletben, most viszont már semmi nem akadályozta a megállapodást.

"Örülök annak, hogy összejött, örülök, hogy itt vagyok és köszönöm a bizalmat a klubnak és a stábnak is!"

Andrea szülővárosában, Marosludason kezdte a futballt fiúcsapatban. Három év után, 11 éves korában, kiderült, hogy nem játszhat lányként a bajnokságban, így került 2006-ban Marosvásárhelyre, ahol akkor indult el a női együttes. Kilenc sikeres évet töltött a marosi megyeszékhelyen, amely idő alatt remek eredményeket értek el a csapattal. Románia Kupát és bajnokságot nyertek, szerepeltek a Bajnokok Ligájában, további három évben játszottak még kupadöntőt. Marosvásárhelyről Temesvárra vezetett a játékos útja, majd Galacra igazolt. Ez a két együttes időközben megszűnt, így eldöntötte, hogy Magyarországra igazol.

Topjátékosok társaságában

"Az első csapatom az MTK volt, ahol másfél évig szerepeltem. Két bajnoki döntőt és két kupadöntőt játszottam velük, ahol ezüstérmet szereztem. Ezután újabb kihívás érkezett a karrieremben és Svédországba igazoltam. Ott három évet töltöttem, és három különböző csapatnál, három különböző bajnokságban játszhattam. Sikerült feljutnom a legmagasabb szintre, ahol igazán komolyan jegyzett játékosok ellen sikerült felmérnem az erőm. Szerintem ez volt a karrierem legmagasabb szintje, ahol lehetőségem volt heti szinten top focistákkal küzdeni" – osztotta meg a középpályás.

Farkas Endre

Svédországból újra Magyarországra, Szegedre igazolt, ahol nyolc hónapot játszott, amíg a koronavírus-járvány miatt kialakult helyzetben szerződést bontottak vele. Négy hónap bizonytalanság után a Haladás Viktória együtteséhez írt alá. A szombathelyi két év alatt – tíz év után újra – Magyar Kupa döntőt játszhatott a csapat. A döntőben későbbi csapata az ETO FC Győr állta útjukat, a bajnokságban pedig a negyedik helyen végeztek.

Kupagyőztesként tért haza

Szombathely után utolsó magyarországi csapata, az ETO FC Győr következett. A kisalföldi klubbal Magyar Kupa győztesként és bajnoki másodikként zárták a 2022/2023-as szezont. 

"Betelesült az egyik nagy álmom, hogy egy kupát nyerjek egy másik országban. Hatalmas eredmény volt számomra!"

A válogatott játékos a nyáron a Bukaresti Carmen csapatát választotta először, ám a felkészülés harmadik hetében váratlanul bejelentették a csapat megszűnését. Ezt követően fogadta el klubunk újbóli megkeresését és igazolt csapatunkhoz - idézte fel pályafutása legfontosabb állomásait Herczeg Andrea.

Farkas Endre

A középpályás az összes korosztályos válogatottat végigjárta az U15-től a felnőttekig. A legeredményesebb időszakot az U19-es együttes tagjaként élhette meg 2012-ben, amikor bejutottak Európa négy legjobb csapata közé az Európa Bajnokságon, és elődöntőt játszhattak Portugália legjobbjai ellen.

"A felnőtt válogatott tagja vagyok már 15 éves korom óta, amivel a román női foci legfiatalabb válogatott játékosai közé tartozom, akiket behívtak a felnőttek közé. Több mint ötven válogatottságon vagyok túl, hét gólt szereztem eddig".

A játkos megosztotta, hogy a labda iránti szeretete már három éves korában meglátszott, egyértelmű volt, hogy a foci neki való sport. Ugyanakkor előzmény nélküli családjában a futballista karrier. "Fura, mert a családomban senki nem futballozott. Nemhogy valamilyen szintre eljusson valaki a focival, hanem egyáltalán nem játszottak, én leszek az első, aki, remélhetőleg, ezt majd továbbadja" - osztotta meg.

A család mindenben támogatta

"Nehéz volt az elején, de a családomnak köszönhetően minden könnyebbé vált. Ők az első perctől teljes mértékben támogattak. Édesanyám kicsit nehezen nyugodott bele abba, hogy 11 évesen már útnak kellett indulnom és távol kellett tőlük lennem ahhoz, hogy követhessem az álmaim. A mai napig mindketten teljes támaszként állnak mellettem. Bárhol fociztam, ahová, csak tudtak ellátogattak és támogattak. Ez nagyon sokat enyhített a nehézségeimen a pályafutásom során, főleg amikor sérült voltam, műtéteken estem keresztül. De amikor a kupákat, a döntőket veszítettem el, a segítségükkel akkor is könnyebben felálltam azokból a helyzetekből" - mondta el Andrea.

Farkas Endre

A női futball hazai helyzetéről Herczeg Andrea elmondta: véleménye szerint jó irányba halad a sportág. "Abszurd lenne más országokkal hasonlítgatni a hazai női foci helyzetét. Nyilván van mindig ahová fejlődni, távol állunk az európai erősebb bajnokságoktól, de látni lehet, hogy masszív fejlődés volt az utóbbi években. Ez már csak abból is látszik, hogy ebben a szezonban licencet kért a szövetség a női csapatoktól. Szerintem egy másik szintre fog lépni a női foci is. Jót tesz a sportágnak, hogy még több meccset fognak közvetíteni, így népszerűbbé válhat a női futball. Ugyanakkor úgy gondolom, az idei szezon lesz az egyik legerősebb és legkiegyensúlyozottabb. Sok csapat erősített, több játékos hazatért rajtam kívül. Szoros mérkőzésekre számíthatunk. Az elmúlt évtizedben a női csapatok száma is növekedett, sok részén az országnak vannak csapatok, amelyek, amikor utoljára itthon játszottam, nem léteztek" - mondta el véleményét.

Cél a dobogó

A játékos az FK Csíkszereda színeiben szeretné elérni a dobogós helyezések valamelyikét. Ennek az elérésében góllal és gólpasszokkal szeretné segíteni a csapatot.

"Azért jöttem ide, hogy segítsem a csapatot a célok elérésében Úgy gondolom, hogy képes erre a csapat, minden adott, hogy elérjük a dobogót. Biztos vagyok benne, hogy a csapattársaim és a stáb is mindent meg fog tenni ennek érdekében. Szerintem az idén fel tudjuk venni a harcot bárkivel a bajnokságban".

Külön figyelemre méltó, hogy Andrea ötödik alkalommal szervezi meg a nevét viselő női teremlabdarúgó-tornát. A Herczeg Andy Kupát hagyományosan decemberben tartják Marosludason, mielőtt a csapatok téli pihenőre vonulnak. A futsal-tornára meg szokta hívni a hazai bajnokság kiemelkedő élcsapatait, de járt már itt például a Szeged is.

"Szeretném népszerűsíteni a női focit, ez az elsődleges célja a tornának. A helyi játékosokat is bevonom minden évben a küzdemekbe. Szeretném megadni azt a lehetőséget a kislányoknak, ami gyerekkoromban nem adatott meg nekem. Láthassanak válogatott játékosokat, tanuljanak el dolgokat, felmérjék az erejüket".

Eddig minden kiírásban más csapat nyerte meg a tornát, legutóbb éppen az FK játékosai emelhették magasba a kupát. 

"Nekem a foci nagyon sokat adott és én is szeretnék még többet visszaaadni neki" 

– összegzett Herczeg Andrea.

Sok sikert kívánunk FK színekben, Andi!

Farkas Endre

 



Hozzászólások



Fejtsd ki véleményed, szólj hozzá te is. A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.


Vissza