Továbbra is adós a győzelemmel a rájátszás második felében az FK Csíkszereda, szombaton kora délután újabb döntetlent játszottunk, ezúttal idegenben a Resicabánya ellen.

Továbbra is adós a győzelemmel a rájátszás második felében az FK Csíkszereda, szombaton kora délután újabb döntetlent játszottunk, ezúttal idegenben a Resicabánya ellen.
A FK szurkolóinak rigmusaitól visszhangzott a Domány völgye, a Lokálpatrióták maroknyi, de nagyon kitartó csoportja közel kilencszáz kilométert vállalt be szombatra, nagyon korai indulással, hogy a festői Mircea Chivu stadionban a székelyföldi csapat mellett lehessenek. A hazai piros-feketéknek is volt ugyan szurkolótáboruk, összességében azonban kissé hitehagyottnak tűnt a resicabányai szurkolás, de maga a játék is: mintha nem bíztak volna teljes egészében az esélyeikben – legalábbis az első félidőben.
Az FK keretéből ezúttal hiányzott Csürös Attila, aki apai örömök elé nézett a resicabányai kiszállás előtt, és meg is érkezett a Csüri-utód a mérkőzés előtti éjszaka, amihez ezúton is melegen gratulálunk.
A kezdőcsapatba nevezett tizenegy játékos így ezzel a jó hírrel léphetett pályára, de a többszáz kilométert utazó szurkolókat sem akarták bizonyára cserbenhagyni, kompaktabb, kevesebb hibával játszó csapat képét nyújtották az első játékrészben, amelyik nem engedte kibontakozni az ellenfelet, igaz, néhol enerváltan játszva a támadások sem jöttek még az elején össze. A 10. perc környékén egy Jebari távoli lövésre Cioiu válaszolt a túloldalon, de aztán sokáig nem forogtak veszélyben a kapuk. Egészen a 36. percig, amikor Torvund bal oldalról a tizenhatos határára bepasszolt labdáját Szilágyi kapásból kapura szúrta, Dincă-ról visszajött a mezőnybe a labda, ahol Dolný a legjobb időben a legjobb helyen tartózkodva a hálóba kotorta a labdát: 0–1! Torvund öt perccel később egy másik akcióba is észrevétette magát, amikor három ellenfelet is felfűzött a bal partvonal mellett, Jebarihoz tálalt, aki egy védőbe lőtt.
Sajnos csatárunk aztán belesérült ebbe és egy korábbi akcióba, a szünetben Anderson váltotta. A második félidőre egy sokkal harcosabb, harapósabb Resicabánya érkezett ki az öltözőből, Stoican mester két helyen is frissített az összeállításon. Ennek már az 51. percben lett következménye az eredményjelzőn, amikor Haită betörését végigkövette a csíki védelem, a resicaiak tízese az alapvonaltól még a kapu elé tudta küldeni a labdát, ahol Florescu tette bele jól a lábát: 1–1. Ezután is a hazaiak többet tettek a győzelemért, a veszélyesebb gólhelyzetek az FK kapujánál adódtak: az 58. percben például Elton da Silva fejelte fölé Haită beadását, Salhi nagyon távoli, mintegy 35 méteres lövését Simonnak kellett védenie a 81. minutumban. Ellentámadásból lehetett volna veszélyes egyszer-kétszer az FK, de hiba csúszott az építkezésbe. A mérkőzés a hosszabbítás 6. percében a csereként beállt Fărăgău bombájával ért véget, amit bravúrral szedett ki a keresztléc alól Simon.
A Resicabányán begyűjtött egy ponttal egyelőre ismét az első helyre került az FK, de a Steaua és az Argeș is egyaránt megelőzhet minket ebben a fordulóban, amennyiben győznek a Metaloglobus illetve a Voluntari felett. Ebben az esetben is azonban legfeljebb két pont lehet a legnagyobb különbség, ami kialakulhat számunkra az Argeș mögött, így az utolsó fordulóban ellenük hazai pályán még megszerezhető a bajnoki cím – ehhez azonban az is kell, hogy a Steaua ne szerezze meg mind a hat pontot, ami még számukra játékban maradt.
Labdarúgó Liga 2, rájátszás, 9. forduló
Resicabányai MSC–FK Csíkszereda 1–1 (0–1)
Vezették: Naidin Marius (Piteşti), Mociorniță Nicolae Bogdan (Băicoi), Matica Marius Ionuț (Nagyvárad). Negyedik játékvezető: Iviniș Darius Florin (Zalatna).
Gólszerzők: Florescu Andrei (51.) illetve Dolný Jozef (36.), Anderson Francisco (64.)
Sárga lapok: Salhi Ouadie (58.) illetve Veres Szilárd (57.), Gál-Andrezly Peter (80.)
Resicabánya: Dincă David – Constantino da Silva Érico, Constantino da Silva Elton, Dudea Alin (Fărăgău Denis 46.), Florescu Andrei (Samake Moussa 59.), Burlacu-Luca Robert, Cioiu Marius (Tucaliuc Cosmin 46.), Salhi Ouadie, Haită Florian (Chera Vlad 81.), Dolghi Mihai, Lascu Andrei (Doană Ianis 69.). Vezetőedző: Stoican Flavius.
FK Csíkszereda: Simon Máté – Jebari Soufiane (Fülöp Lóránd 68.), Kelemen Dávid, Hegedűs János (Bloj Erwin 74.), Veres Szilárd, Gál-Andrezly Peter (Babati Benjámin 83.), Dolný Jozef (Kovács Lóránt 74.), Szilágyi Szabolcs, Torvund Alexander (Anderson Francisco 46.), Kovács Márk, Palmeș Raul. Vezetőedző: Ilyés Róbert
Rédai Attila
Korábbi felvétel: Pál Zoltán