Női U15 | Győzelemmel rajtoltunk az Elitligában

Sikerrel kezdte szereplését az FK Csíkszereda U15-ös lánycsapata a női Elitliga új idényében: Portik Helga tanítványai idegenben 1–0-ra győzték le a Jászvásári Politehnica együttesét, a találkozó egyetlen gólját Zvenyák Johanna szerezte.

Női U15 | Győzelemmel rajtoltunk az Elitligában

Sikerrel kezdte szereplését az FK Csíkszereda U15-ös lánycsapata a női Elitliga új idényében: Portik Helga tanítványai idegenben 1–0-ra győzték le a Jászvásári Politehnica együttesét, a találkozó egyetlen gólját Zvenyák Johanna szerezte.

A csíki lányok magabiztosan kezdték a mérkőzést, jól járatták a labdát, azonban az első félidőben hiába alakítottak ki több helyzetet, a befejezéseknél nem voltak kellően pontosak. A szünetben a stáb a nagyobb koncentrációra és a gyakoribb kapura lövésekre hívta fel a figyelmet, a második játékrészben pedig már ennek szellemében futballoztak. A fölény végül egy távoli, jól eltalált lövésben érett góllá, amely három pontot ért a csíki együttesnek.

Portik Helga vezetőedző a lefújás után kiemelte: büszke a lányokra, mert végig nagyot küzdöttek, és kemény munkával harcolták ki a győzelmet. Hangsúlyozta, hogy a második félidőben mutatott koncentráltabb játék hozta meg az áttörést, és a csapat a továbbiakban is ezen az úton szeretne haladni, készülve a következő mérkőzésre.

Női Elitliga, U15-ös korosztály, 1. forduló
Jászvásári Politehnica–FK Csíkszereda 0–1 (0–0).
Gólszerző: Zvenyák Johanna.
FK Csíkszereda: Szilágyi Dorka, Orbán Anna, Benedek Boglárka, Balog Anita, Elekes Evelin, Lukács Boglárka, Zvenyák Johanna, Pap-Ieney Ingrid, Péter Nóra, Daczó Bíborka, Benő Emőke. Cserék: Gergely Anita, Máthé Sára, Koss Evelyn, Trinfuj Nikolett, Benedek Elvira.
Vezetőedző: Portik Helga, másodedző: Szőcs Renáta.

Orbán László



Hozzászólások



Fejtsd ki véleményed, szólj hozzá te is. A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.


Vissza