Októberi eseménynaptár

Októberi eseménynaptár

Október 1. Idősek világnapja

 Az ENSZ közgyűlése 1991-ben nyilvánította október 1-jét az idősek világnapjává.

Október 4. Assisi Szent Ferenc

 A ferences, más néven minorita szerzetesrend alapítója 1182 körül született, 1226-ban halt meg.  Élete a földi javakról való lemondás, az egyszerűség és a szeretet jelképe lett. Az általa alapított rend barna vagy szürke, csuklyás csuhát visel, amit a derekán csomózott kötél fog össze. A kötél 3 csomója a szegénységet, szüzességet és engedelmességet, a franciskánusok kötelmeit jelenti. Az ő élettörténetét dolgozza fel a „Napfivér, Holdnővér” című film.

Október 6. Az Aradi vértanúk emléknapja

 Az aradi vértanúk az a 12 magyar tábornok és egy ezredes, akiket az 1848-as forradalom leverése után, az abban játszott szerepük szerint 1849. október 6.-án Aradon kivégeztek.

„ Dies irae. Borzasztó nap. Az 1849-i október 6-a minden emberséges ember mély gyászának a napja volt Aradon” áll Oláh Gyula megemlékezésében. Az ítéletet október 5.-én hirdették ki. Éjjel a papok felkeresték a halálra ítélteket, sokan búcsúlevelüket írták éppen. Másnap reggel 6 órakor kivégezték a golyó általi halálra ítélteket, majd ezután következtek az akasztófára ítélt tábornokok. A holttesteket elrettentésül közszemlére tették ki, majd este az agyonlőtteket a sáncárokban, az akasztottakat a vesztőhelyen eltemették.
Lőpor és golyó általi halállal halt:
Lázár Vilmos főtiszt, ezredes
Dessewffy Arisztid tábornok
Kiss Ernő tábornok
Schweidel József tábornok
Kötél általi halált halt:

Lovag Poeltenberg Ernő tábornok

Török Ernő tábornok
Lahner György tábornok

Knezić Károly tábornok
Nagysándor József tábornok
Gróf Leiningen-Westerburg Károly tábornok
Aulich Lajos tábornok
Damjanich János tábornok

Gróf Vécsey Károly tábornok

Október 17. Deák Ferenc születésnapja (1803).

Deák Ferenc politikus, országgyűlési követ, az első felelős magyar kormány igazságügy-minisztere. Magyar részről ő vezette az 1867-es kiegyezést. Deákot ekkor kezdték a „Haza bölcsének” nevezni.

Október 18. Szent Lukács Evangélista.

Október 18.-án Lukács evangélistáról emlékezünk meg.  Pál apostolt kísérte missziós útjain, mestere halálát követően pedig Egyiptomban és Görögországban prédikált. Evangéliumán kívül őt tartják az Apostolok Cselekedetei című újszövetségi könyv szerzőjének is.

A hagyomány azt tartja, hogy kedvelte a festészetet, képfaragást, szónoklatot, ezért sok helyen a festők és rokon művészek céhét Lukács-céhnek nevezték.

Október 20.  Balassi  Bálint születésnapja (1554).  

Magyar költő, törökverő nemes. A magyarországi reneszánsz második korszakának nagy alakja. A magyar nyelvű költészet első kiemelkedő művelője, a magyar irodalom első klasszikusa.

Jelentőségét a kortárs-tanítvány Rimay így fogalmazta meg: „…nem tagadhatni, hogy, mint sas az több apró madarak előtt, úgy ő minden magyar elméjek előtt az magyar nyelvnek dicsősége...” (Előszó Balassi Bálint verseihez, 1613 után)

Október 22. Liszt Ferenc születésnapja (1811).

Magyar zeneszerző, zongoraművész, karmester és zenetanár. Minden idők egyik legkiválóbb zongoraművésze, a 19. századi romantika egyik legjelentősebb zeneszerzője.

Október 23.

 Az 1956-os forradalom kitörése, amely a magyar népnek a sztálinista terror  és a szovjet megszállás ellen folytatott szabadságharca. A budapesti diákoknak az egyetemekről kiinduló békés tüntetésével kezdődött 1956. október 23-án, és a fegyveres felkelők ellenállásának felmorzsolásával fejeződött be Csepelen november 11-én.



Comentarii



Exprimă-ți părerea, postează comentariul tău. Trebuie să te loghezi pentru a comenta.


Înapoi