Szuperliga | Zárt mérkőzésre számít a Petrolul ellen Ilyés Róbert

Az alapszakasz odavágójának utolsó hazai mérkőzése következik: a Petrolul Ploiești érkezik Csíkszeredába. Győzelem esetén akár több helyet is tudnánk javítani a táblázaton.

Szuperliga | Zárt mérkőzésre számít a Petrolul ellen Ilyés Róbert

Az alapszakasz odavágójának utolsó hazai mérkőzése következik: a Petrolul Ploiești érkezik Csíkszeredába. Győzelem esetén akár több helyet is tudnánk javítani a táblázaton.

A „sárga farkasok” nem először keverednek a Hargita aljára, hisz ennek a klubnak a történelméből sem hiányzik az a zűrzavaros időszak, amikor tulajdonosváltások és csődeljárások mentén újjá kellett szervezni a fociéletet az olajipari városban. Ennek következtében a ma Petrolul néven ismert csapat lehúzott néhány idényt a Liga 2-ben is, amiből kettőt velünk együtt, ezalatt mind a négy egymás elleni mérkőzést megnyerték, hármat egyetlen góllal (0–1, 1–2, 1–2), és egy volt ezek közül kétgólos győzelem (0–2).

Ezen, 2021. augusztus 18-án lebonyolított találkozó óta nem volt szerencsénk hozzájuk, hisz azt az idényt megnyerve azóta az élvonalban vitézkednek. A Petrolul egyébként Románia egyik rangos klubja, bár azt kevesen tudják, hogy először Bukarestben alapították meg 1924. december 31-én Juventus néven, 1952-től került át Ploiești-re, és vette fel fokozatosan a Petrolul Ploiești nevet, amelyet 1957-től használnak a városban megszakítás nélkül. Első bajnoki címét még Juventusként nyerte el 1930-ban, Petrolul néven további három alkalommal volt Románia bajnoka (1958, 1959, 1966), és háromszor nyerte meg a Román Kupát, legutóbb 2013-ban. 2011-től játszanak ismét az Ilie Oană nevét viselő új stadionjukban.

Ami mostani idénybeli formájukat illeti, az általuk reméltekhez képest nem túl fényes, hisz ugyanúgy 12 pontot gyűjtöttek, mint mi. Látni kell azonban, hogy a legutóbbi két mérkőzésüket megnyerték, a CFR és az FC Argeș ellen is egyaránt 1–0-ra győztek Ploiești-en illetve Mioveni-ben, tehát a legutolsó két találkozójukon nem kaptak gólt, és az azelőtti kettőn is csak egye-egyet – egyébként mint a négy legutóbbi mérkőzésük 1–0-s eredménnyel ért véget.

Taktikus, zárt mérkőzésre lehet tehát ilyen előzmények alapján számítani egy jól védekező csapat ellen, és az sem könnyíti meg a dolgunkat, hogy ebben az időszakban gyakorlatilag négynaponta kell pályára lépjen Ilyés Róbert együttese. „Edzőként nem szeretem ezt, mert nem tudunk elég jól felkészülni egy-egy ellenfél ellen, de az is igaz, hogy eddig ebből jól jöttünk ki, sikerült pontokat gyűjtenünk. A játékosok azonban élvezik ezt, hogy nem kell edzzenek, hiszen a lényeg az nekik, hogy focizzanak. Mostani ellenfelünknek jó edzőjük van, aki amióta megérkezett, látszik a csapatán, hogy sokkal stabilabbak lettek, az utolsó két mérkőzésükön nem is kaptak gólt. Nagyon nehéz lesz megbontani őket, zárt mérkőzésre számítok, amelyen nem lesz sok helyzet, de lehetnek a mérkőzésnek olyan pillanatai, amikor egy pontrúgásból, átlövésből sikerülhet gólt szerezni, ami miatt kinyílhatna a játék, s több lehetőségünk lenne gólt szerezni” – értékelt a mérkőzést felvezető sajtótájékoztatón a szakvezető, aki elmondta: eltiltások nem tizedelik a keretet erre a mérkőzésre, de rossz hír, hogy a szerdai edzésen Jozef Dolný térdsérülést szenvedett, ezt a találkozót biztosan ki kell hagyja.

A sajtótájékoztató további résztvevője volt az előző, szebeni találkozón a mérkőzés emberének választott, emlékezetes bombagóljával a győzelmünket bebiztosító Soufiane Jebari is, illetve az a Hegedűs János, akinek játékára román szakemberek is kezdtek felfigyelni, a Szuperliga legjobb középhátvédjének nevezve őt. Hogyan állnak hozzá a Petrolul-mérkőzéshez, kiderül a beágyazott videóból.

Egy esetleges FK-győzelem nem csak azt jelentené, hogy folytatnák a szeptember 1., a galaciak elleni döntetlenünk óta tartó, hétmeccses veretlenségi sorozatunkat, a táblázaton is várhatóan nem csak mostani vendégeinket tudnánk megelőzni, hiszen az előttünk négy pozícióval, a 10. helyen tanyázó Kolozsvári U is csak két ponttal gyűjtött többet eddig, mint mi.

A találkozó 17.30 órakor kezdődik a városi stadionban, és közvetíti a szokásos módon a Digisport 1 és a Prima Sport 1. De a helyszínről is meg lehet tekinteni a találkozót, hisz vannak még értékesíthető belépők, a stadion jegypénztára 15.30-kor nyit.

Hajrá FK, hajrá Szereda, hajrá Székelyföld!

Rédai Attila
Fotó: Pál Zoltán
 



Hozzászólások



Fejtsd ki véleményed, szólj hozzá te is. A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.


Vissza