Liga 2│ Kicsúsztunk az első hatból

Liga 2│ Kicsúsztunk az első hatból

Csapatunk számára az idényzárás balul sült el. A bajnoki kényszerszünetet követő két vereséggel, kisiklottunk az első hatból. Házunk tájékán izzadságos téli szünet következik, hiszen már nincs kezünkben a sorsunk. A felsőház – huszáros hajrával – még mindig elérhető. Ahhoz ellenben, hogy tavasszal teljesítsük célunk, az őszi hibáinkból kell tanulnunk.

2022. december 8. Szerző: Ráduly Róbert Kálmán

Dobogó: Steaua, Jászvásár, Galac az új a sorrend

A téli szünetet megelőző két forduló, alaposan átrendezte a felsőházba jutásért folytatott versenyfutást. Az éllovas Bukaresti CSA Steaua gárdája, bár a lehetséges hatból csak egyelten pontot gyűjtött, az első helyről várja a tavaszt. Az őszutó véghajrája Jászvásári Politechnika és a Galaci FC Oțelul Suporter Club számára tökéletesre sikerült, az újabb hat-hat ponttal a tarsolyukba a két moldvai együttes a dobogóra lépett. Utóbbiakat a hetedik helyezettől éppen hat pont választja el, így három fordulóval az alapszakasz vége előtt nehéz elképzelni, hogy kicsúsznának az első hatból. A Steaua, Jászvásár, Galac trió tehát már ott van a felsőházi rájátszásban, azaz már csak három hely kiadó.

 CsapatMeccsPontGKZsM
1.Bukaresti CSA Steaua163330:16+1 pont
2.Jászvásári Politechnika163120:11-1 pont
3.Galaci FC Oțelul Suporter Club163119:11-1 pont
Megjegyzés: Arra számítunk és azzal számolunk, hogy a két pont/meccs teljesítmény elégséges lesz a rájátszáshoz és nagy valószínűséggel a közvetlen élvonalbeli tagság kiérdemléséhez is. Ezt tekintjük tehát az idei teljesítmény zsinórmértékének.

Ahol a part szakad: heten három helyre

A legutóbbi két fordulóban, a felsőház még kiadónak tekinthető három helyéért folytatott, meglehetősen kusza verseny, még inkább bonyolódott. Olyannyira, hogy a téli szünet alatt hét csapat álmodozhat a három kiadó hely egyikének megszerzéséről.

Ehhez a fejleményhez meglepő módon, nem az üldözők huszáros hajrája, hanem az október közepe óta tartósan az első helyeken tanyázó együttesek csapnivaló évhajrája járult hozzá leginkább. A posztkényszerszünet szindróma, úgy tűnik, nem csak Székelyföldön követelt áldozatokat.

A 15. és 16. fordulóban a Dési Unirea két, Szloboziai Unirea 04 és a Bodzavásári Gloria mindössze egyetlenpontocskát gyűjtött, az FK Csíkszeredának pedig üres maradt a tarsolya. Közülük a székely alakulat mélyrepülése volt meglepő, hiszen négyük közül a piros-feketéknek volt messze a legkönnyebb sorsolása. A bajnoki kényszerszünetet követő, mondhatni szokásos letargiából fiainkat az edzőváltás sem tudta kimozdítani, így október másodika után először, az FK Csíkszereda kicsúszott az első hatból.

Az élbolyhoz tartozó csapatok botlásán-bukásán nevetők, hárman maradtak. A 26 ponttal a hatodik helyen telelő Bodzavásári Gloriához viszonyítva a Bukaresti Dinamo 1848 SA (24 pont), a Brassói Fotbal Club (23 pont) és a Concordia Chiajna (23 pont) zárkózott egyetlen győzelemnyi távolságon belülre. Mindannyian rózsaszín álmokat szövögetve készülhetnek az alapszakasz mindent eldöntő 2023. február végi – március eleji végjátékára.

 CsapatMeccsPontGKZsM
4.Szloboziai FC Unirea 04162925:10-3 pont
5.Dési Unirea162726:22-5 pont
6.Bodzavásári Gloria162622:18-6 pont
7.Futball Klub Csíkszereda162522:14-7 pont
8.Bukaresti Dinamo162418:16-8 pont
9.Concordia Chiajna162318:14-9 pont
12.Brassói Fotbal Club162318:15-9 pont

Az esélyesek különcsatája: itt nem csúsztunk ki a hatból

Az első hatba kerülésre általunk a bajnokság nyitófordulót követően esélyesnek gondolt csapatok különcsatájában, a válogatott összetartás miatti kényszerszünetet követő két fordulóban az FK Csíkszereda bár teret veszített, nem csúszott ki az első hatból. A megszerzett pontok tekintetében a Steaua (17 pont), Jászvásár (15 pont), Dés (12 pont) hármast az egyaránt 11 pontos FK Csíkszereda - Bodzavásár páros követi. A megszerzett pontok arányszáma alapján, szintén a Steaua-Jászvásár páros vezet és csak ez a két együttes zár biztosan – a kora tavaszi hátralévő mérkőzések végkimenetelétől függetlenül – ötven százalék fölött. A több, mint feles teljesítményre – rajtuk kívül – csak csapatunknak van még reális esélye, ehhez azonban 2023. március elején Galacról kell elhoznunk a három pontot.

 FKSTEGLOGALSZLOJÁSZDÉSSELDINCONPontDMDPPAR
FK  3:2    1:20:00:125 p811 p46%
Steaua0:4 1:11:0 2:12:0   33 p817 p71%
Gloria    XVIII  1:02:10:126 p911 p41%
GalacXVIII 1:1  0:0   1:028 p89 p38%
Szlobozia0:1XVII 1:0 0:01:1   29 p76 p29%
Jászvásár0:0 1:0    XVII1:02:128 p815 p63%
Dés2:1 2:32:0 1:2   1:126 p912 p44%
Sellenberk 1:1 1:11:1 1:1 XVIII 21 p710 p48%
Dinamo 1:2 1:31:0 2:3   21 p87 p29%
Concordia 0:1  1:0  0:10:1 23 p910 p37%
Magyarázat: DM – közvetlen mérkőzések száma, DP – a közvetlen mérkőzéseken szerzett pontok száma, PAR -a megszerzett és a megszerezhető pontok aránya

FK Csíkszereda: Mi szúrtuk el, nekünk kell helyrehoznunk

Bár a bajnoki kényszerszünetet követő mélyrepülésünkkel, két hónap után először kicsúsztunk az első hatból és annak dacára, hogy a pillanatnyi matek szerint nincs saját kezünkben a sorsunk, a téli szünetet követő három játéknapon aratott hármas sikerrel, visszaverekedhetjük magunkat a legjobbak közé. Bár okunk is lenne és időnk is van sebeinket nyalogatni, ehelyett a téli szünet alatt elemezni kell a kudarcunk okait és egyrészt javítani kell a hibáinkat, másrészt pótolnunk kell a hiányosságainkat.

Ha igaz a mondás, hogy a sportban a kudarcokból lehet igazán tanulni, akkor számunkra az őszi idény számos tanmesét ajándékozott. Az FK Csíkszereda ugyanis kettős vereséggel indította és szintén duplakudarccal zárta a folyó bajnoki idényt. Ráadásul a Romániai Kupában is jóval gyengébben jegyzett ellenfél ütött el e csoportkörtől. Lenne okunk tehát csüggedni és siránkozni, de nem érdemes. Mi szúrtuk el és nekünk kell helyrehoznunk.



Hozzászólások



Fejtsd ki véleményed, szólj hozzá te is. A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.


Vissza