Liga 2 │A Concordia látogat Csíkszeredába

Liga 2 │A Concordia látogat Csíkszeredába

Pénteken este fél héttől csapatunk hazai pályán is bemutatkozik. A dési váratlan vereséget követően, Chiajna asszony zsoldosai ellen kötelező a javítás.

A hétköznapjait Bukarest holdközségeként élő település vezetése számára a futball jelenti a kirakatot. Bár a helyiek körében a labdarúgás iránt évek óta nem mutatkozik tömeges érdeklődés, a településvezetés komoly pénzeket öl a fociba. Akárcsak a hasonló helyzetben lévő Voluntari, Clinceni vagy Otopeni településeken. A kultúrával nemigen kell foglakozniuk, az oktatással is csak hellyel-közzel, hiszen a nagyobbacska gyerekeket elszippantják a fővárosi iskolák, de példának okáért az egészségügy terén is csak a szomszédba kell menni.

Marad pénz tehát bőven a sportra. Ráadásul, község lévén, a Számvevőszék is csak négy évente ellenőrzi a pénzügyeket. Akárcsak a tavaly feljutott Sellenberkben, vagy a frissen második ligás Újszentesen. Ellentétben a megyeszékhelyekkel, amelyeket a derék állami szakemberek évente világítanak át.

A szervezeti, anyagi, történelmi vagy egyéb háttértől függetlenül, a futballt többnyire a pályán játsszák és ez pénteken sem lesz másképp. A soros ellenfelünk, miután a tavaly egy paraszthajszálnyival maradt le az élvonalba jutásról, az új idényt háromgólos vereséggel kezdte, hazai pályán, a második vonalba egy évnyi száműzetést követően visszakapaszkodó Szlatina ellen.

Csapatunk az új lelátó alatti öltözőjéből, először fut ki hivatalos mérkőzésre. Reméljük, szerencsés lesz az új fészek. Reméljük, hogy – akárcsak anno, a világjárványt megelőző békeidőben – ismét megtelnek a csíki stadion lelátói.

Minden sportbarátot szeretettel várunk és elvárunk.

Szükség lesz a biztatásra. Szükség van a buzdításra. Harsanjon fel újra, üvöltse ezer torok, hogy 

HAJRÁ FK! HAJRÁ SZEREDA!

Ráduly Róbert Kálmán

Csíkszereda, 2022. augusztus 9.



Comments



Share your opinion, join the discussion. You need to log in to comment.


Back