Elitliga | Egy győzelem, két döntetlen és egy vereség hétközben

Négy akadémiai csapatunk lépett pályára kedden és szerdán. U16-osaink 3–1-re legyőzték a Bákói FC-t, az U15-ösök ugyanazzal az ellenféllel 2–2-es döntetlent játszottak, míg Kolozsváron az U17-esek pontot szereztek, az U18-asok pedig vereséget szenvedtek a CFR-től.

Elitliga | Egy győzelem, két döntetlen és egy vereség hétközben

Négy akadémiai csapatunk lépett pályára kedden és szerdán. U16-osaink 3–1-re legyőzték a Bákói FC-t, az U15-ösök ugyanazzal az ellenféllel 2–2-es döntetlent játszottak, míg Kolozsváron az U17-esek pontot szereztek, az U18-asok pedig vereséget szenvedtek a CFR-től. Hat forduló után U18-as és U16-os együttesünk vezeti csoportját, az U17-es a második, az U15-ös pedig a harmadik helyen áll.

U18

Noveli Luca a 11. percben szerezte U18-as csapatunk találatát a Kolozsvári CFR otthonában. Együttesünk a 23. percben Tóth-Pál Milán kiállítása miatt emberhátrányba került, a házigazdák pedig még a szünet előtt kialakították a 4–1-es végeredményt.

A vereség ellenére csapatunk hat forduló után 12 ponttal vezeti a nyugati csoport tabelláját. Ugyanennyi pontja van a második helyen álló Kolozsvári Viitorulnak is, együttesünk azonban jobb gólkülönbségének köszönhetően őrzi az első helyet.

Ifjúsági Liga, alapszakasz, nyugati csoport, 6. forduló
Kolozsvári CFR–FK Csíkszereda 4–1 (4–1)

Gólszerzőnk: Noveli Luca (11.).
Kiállítva: Tóth-Pál Milán (23.).

Kolozsvári CFR: Pușcaș Cătălin – Han Patrisio, Oroșfai Fabio, Avram David (csk.), Ilieș David (Ungureanu Gabriel, 58.), Covaci Alexandru (Dan Casian, 78.), Fistea Valentin (Găitan Alessio, 58.), Bolbocă Andrei, Hoban Bogdan (Sâmpetreanu Tudor, 66.), Cucoș Fabian (Roman Alex, 66.), Mureșan Darius. További cserék: Ilaș Emanuel, Pintican Tudor, Bujilă Ionuț. Vezetőedző: Dan Mugurel Mircea.

FK Csíkszereda: Györfi Krisztián – Miara Dominik, Kertész Márk, Vass Norbert, Máthé Apor (csk.), Noveli Luca (Baior Darius, 79.), Tóth-Pál Milán, Cătrinoi Cornea (Ilyés Máté, 75.), Bódi Lehel, Bíró Artur (Oșvat Darius, 1.), Nyitra Szabolcs. További cserék: Marian Robert, Szakács Tamás, Orbán Márton. Vezetőedző: Goran Kopunović.

Goran Kopunović gratulált a kolozsváriaknak, akik szerinte nagyon jó csapatot alkotnak, és több válogatott játékossal is rendelkeznek. A szakvezető magára vállalta a felelősséget a vereségért.

– Mindig azt mondom a játékosoknak, hogy amikor győzünk, a siker az övék: nekik kell ünnepelniük és boldognak lenniük. Amikor azonban kikapunk, én vagyok a felelős. Ezúttal is ezer százalékban vállalom a felelősséget. Nincs magyarázkodás és nincs kifogás, meg kell találnunk a megoldást – fogalmazott Goran Kopunović.

A vezetőedző szerint most a játékosok gyors regenerációja a legfontosabb, hiszen vasárnap már újabb bajnoki mérkőzés vár a csapatra.

– Nagyon sajnálom a játékosokat, mert a szerda–vasárnap ritmus rendkívül nagy terhelést és nyomást jelent számukra. Még csak tizenhét évesek, és ilyen sűrű program mellett a megfelelő fejlődésük is nehezebbé válik. Pénteken és szombaton megpróbáljuk kijavítani, amit lehet, vasárnap pedig már jön is a következő mérkőzés – tette hozzá a szakvezető.

U17

A Kolozsvári CFR már a 2. percben megszerezte a vezetést U17-es csapatunk ellen, Keresztes Ákos azonban a 35. percben egyenlített. A második félidőben egyik együttes sem tudott újabb gólt szerezni, így csapatunk egy ponttal tért haza Kolozsvárról.

U17-es együttesünk hat forduló után 13 ponttal a második helyen áll a nyugati csoportban. Ugyancsak 13 pontos a harmadik Campionii FC Argeș és a negyedik Kolozsvári CFR, míg az éllovas Kolozsvári Viitorul 15 pontot gyűjtött.

U17 Elitliga, alapszakasz, nyugati csoport, 6. forduló
Kolozsvári CFR–FK Csíkszereda 1–1 (1–1)

Gólszerzők: Puți Ianis (2.), illetve Keresztes Ákos (35.).

Kolozsvári CFR: Ilaș Emanuel – Lăpuște Luca, Lax Elyas, Ardelean Iustin, Boțoc Lucian (Toșa Mark, 85.), Mare Tudor, Kovacs Patrick, Puți Ianis (csk.), Bene Paul (Seichei Tudor, 70.), Haus Noah (Mureșan David, 79.), Cipăian Dragoș (Timoficiuc Luca, 79.). További cserék: Zamfir Patrik, Bucur Rareș, Iancu-Sălăjanu Luca, Costea Dragoș, Boțoc Laurențiu. Edző: Hoban Ovidiu Ștefan.

FK Csíkszereda: Kajtár András – Hella-Fehér Dániel, Keresztes Ákos, Fülöp Farkas, Klein Tizian, Fazakas Zalán (Szabó Örs, 56.), Lukács Bence, Jánoska-Máthé Krisztián, Oniga Victor, Györfi Bence (csk.) (Ambrus Lukács, 86.), Orbán Hunor (Jánosi Zsolt, 90+1.). További cserék: Hegedüs Cristián, Nagy Imre, Déva Kristóf, Fazakas Gellért, Miklós Elemér. Vezetőedző: Mitra Szilárd.

U16

Matei Darius 27. percben szerzett góljával került előnybe U16-os csapatunk (fotó) a Bákói FC ellen. A fordulás után Șeitan-Pataki Dávid növelte kétgólosra az előnyt, majd Forró Patrik a 79. percben 3–0-ra módosította az állást. A vendégek Arhip Matei révén a hajrában szépítettek.

U16-os együttesünk továbbra is veretlen: hat mérkőzéséből ötöt megnyert, egy alkalommal pedig döntetlent játszott. Csapatunk 16 ponttal vezeti az 1. csoport tabelláját, két ponttal megelőzve a második helyen álló Sepsi OSK-t.

U16 Elitliga, alapszakasz, 1. csoport, 6. forduló
FK Csíkszereda–Bákói FC 3–1 (1–0)

Gólszerzők: Matei Darius (27.), Șeitan-Pataki Dávid (54.), Forró Patrik (79.), illetve Arhip Matei (82.).

FK Csíkszereda: Bâlbâe Róbert – Kiss Hunor, Kósa Áron (csk.), Forró Patrik, Polgár József (Lukács Bence, 87.), Șeitan-Pataki Dávid (Ferencz Kristóf, 87.), Boér Szabolcs, Matei Darius (Debrenti Milán, 77.), Szabó Ákos, Deák Kristóf (Sipos Tamás, 87.), Székely Edmond (Murgui Mario, 62.). További cserék: Parhon Luca, Bokor Kristóf. Vezetőedző: Fogarasi Zoltán.

Bákói FC: Pătrășcan Andrei – Ungureanu Vlad (Șofronie Eduard, 67.), Vasilca Șerban, Huhu Giorgio, Matei-Țurcanu Alexandru (csk.) (Petrov Lutianco, 69.), Pană Flavius, Mândru Christian (Ianoș Alexandru, 67.), Toader Dionisie (Proșie Andrei, 46.), Pușlenghea Luca (Florea David, 46.), Arhip Matei, Brașoveanu Patrick. További cserék: Iuganul Alexandru, Irimia Robert, Sohodoleanu Lisandru. Vezetőedző: Șoimaru Tudorel Cristian.

Fogarasi Zoltán elmondta, csapata alaposan felkészült a bákóiakból, mivel a korábbi mérkőzések felvételei alapján egy taktikailag és technikailag is jól képzett, stabil ellenfélre számítottak.

– Tudtuk, hogy erős csapat érkezik hozzánk, ugyanakkor azzal is tisztában voltunk, hogy egyéni képességekben talán előrébb tartunk. Ennek megfelelően már a mérkőzés elején nagy nyomást helyeztünk rájuk, és sikerült megszereznünk a vezetést. Az első félidőben tíz szögletet rúgtunk, az ellenfélnek pedig nem volt igazán komoly helyzete – értékelt a vezetőedző.

Fogarasi azt sajnálta, hogy a jelentős mezőnyfölény és a sok szöglet ellenére csapata nem tudott több veszélyes helyzetet kialakítani az első félidőben. A fordulás után kevesebb lehetőség adódott, azokat azonban hatékonyabban használta ki az FK.

– A második félidőt is nagy lendülettel kezdtük. Talán kevesebb helyzetünk volt, mint az első játékrészben, viszont megszereztük az újabb gólokat. A 3–0-s vezetés birtokában kissé visszavett a csapat, néhány játékosnál dekoncentráció jelentkezett, az ellenfél pedig bátrabbá vált. Emiatt nem volt meglepő, hogy szépítettek, de a győzelmünk nem forgott veszélyben – fogalmazott Fogarasi Zoltán.

A szakvezető szerint a csapat eddigi mérlege meggyőző, a figyelem azonban már az alapszakaszból hátralévő találkozókra és a rájátszásra való felkészülésre irányul.

– Hat mérkőzésből öt győzelem és egy döntetlen a mérlegünk, és vezetjük a tabellát, így természetesen jónak tartom az eddigi sorozatunkat. A következő mérkőzéseken is folytatni szeretnénk ezt a szériát, és minél hamarabb bebiztosítanánk a helyünket a rájátszásban. Gratulálok a csapatnak! Ezzel a győzelemmel köszöntjük frissen házasodott kollégáinkat, Bartis Szabolcsot és Bartók Alpárt, akiknek sok boldogságot és hosszú közös életet kívánunk – zárta értékelését a vezetőedző.

U15

A Bákói FC a 13. percben, egy szögletet követően szerezte meg a vezetést U15-ös csapatunk otthonában. Kozma Gergő hét perccel később egyenlített, majd Jánosi Hunor a 73. percben megfordította az állást. A vendégek a hajrában Stângă Emi találatával kialakították a 2–2-es végeredményt.

U15-ös együttesünk hat forduló után 13 ponttal a harmadik helyen áll az 1. csoportban. Ugyancsak 13 pontos a negyedik Bákói FC, míg az élen álló ACS Juniorul 2014 és a második Sepsi OSK egyaránt 16 pontot szerzett.

U15 Elitliga, alapszakasz, 1. csoport, 6. forduló
FK Csíkszereda–Bákói FC 2–2 (1–1)

Gólszerzők: Kozma Gergő (20.), Jánosi Hunor (73.), illetve Lehăduș Liviu (13.), Stângă Emi (79.).

FK Csíkszereda: Géczi Mihály – Farkas Ábel, Lovas Bence, Jánosi Hunor, Becze Balázs, Sângerean Darius, Hajnal László, Törő Milán (Makkai Vince, 55.), Gagiu Milán, Kozma Gergő (csk.), Bejinariu Lucas (Kocsis Attila, 62.). További cserék: Benő Ádám, Páll Árpád, Bokor Kristóf, Bartis Balázs, Szővérfi Rajmond, Ilyés Gergő. Vezetőedző: Burus Bernát.

Bákói FC: Apolozan Nicholas – Bîrleanu Matteo (Cociaș Alessio, 52.), Lehăduș Liviu, Drănceanu Rayan, Palade Nicolas (csk.), Albu Matei, Hazu Luca, Scorțanu Luca, Matasaru Tudor (Grama Iacob, 46.), Linguraru Nectarie (Stângă Emi, 46.), Botoi David (Fecioru Riccardo, 61.). További cserék: Păduraru Alexandru, Șandilă Eduard. Vezetőedző: Andrieș Gheorghe.

Burus Bernát szerint a tabellán elfoglalt helyezések alapján rangadónak is lehetett tekinteni a mérkőzést, amely összességében kiegyensúlyozott játékot hozott.

– Ellenfelünk egy pontrúgást követően szerzett gólt, ami különösen bosszantó, hiszen a mérkőzés előtti napon rengeteget gyakoroltuk a védekező szögleteket. Ennek ellenére nem voltunk kellően figyelmesek, nem vettük fel megfelelően az embereket, így a vendégek megszerezték a vezetést – értékelt a vezetőedző.

Csapata hét perccel később egyenlített, majd Burus meglátása szerint a mérkőzés hátralévő részének jelentős részében már az FK irányította a játékot.

– Több nagy helyzetet is kialakítottunk. Volt kapufánk, kihagyott ziccerünk üres kapura, valamint olyan lehetőségünk is, amelynél az üres kapu előtt a kapufát találtuk el. Több távoli lövéssel is próbálkoztunk, de ezeket az ellenfél kapusa hárítani tudta – mondta Burus Bernát.

Az FK hét perccel a mérkőzés vége előtt megszerezte a vezetést, az előnyt azonban nem sikerült megtartania.

– A 2–1-es vezetés túlságosan nagy nyugalmat eredményezett a játékosoknál. Kapkodóvá vált a játékunk, és nem koncentráltunk kellőképpen. A 79. percben egy gyermeteg hibát követően az ellenfél kihasználta a lehetőségét és egyenlített. Két nagyon fontos és értékes pontot veszítettünk el, pedig a mérkőzés képe alapján megérdemeltük volna, hogy mindhárom pont itthon maradjon – fogalmazott a szakvezető.

Burus szerint csapatának elsősorban mentálisan és koncentrációban kell fejlődnie.

– Dolgozunk tovább, és azon vagyunk, hogy ezeket a hibákat minél hamarabb kiküszöböljük. Ha nem tudunk nyolcvan, kilencven vagy akár száz percen keresztül, egészen a játékvezető sípszaváig koncentrálni, akkor az ilyen hibák bármikor előjöhetnek. Tanulnunk kell belőlük, hogy minél gyorsabban egyről a kettőre tudjunk lépni – zárta értékelését Burus Bernát.

R. A.
Fotó: Pál Zoltán



Hozzászólások



Fejtsd ki véleményed, szólj hozzá te is. A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.


Vissza