Igazságos döntetlen

Igazságos döntetlen

A tabellán közvetlenül mögöttünk álló Bákót fogadta U16-os csapatunk az év utolsó meccsén.

Benkó Tihamér és Hodgyai László csapata néhány hete az alapszakaszban is szoros meccset játszott a moldvaiakkal, így pontosan tudta, hogy mire számítson. Ennek fényében jól is indult a mérkőzés, hamar vezetést szereztünk, de a bákóiak a gól után egyre veszélyesebbé váltak, ki is egyenlítettek. Szünet után a mieink becsülettel próbálkoztak, de újabb gólt nem tudtunk rúgni. Vezetőedzőnk úgy érzi igazságos döntetlen született:

“Jól kezdtük a mérkőzést, kellő intenzitással és sikerült is megszerezni a vezetést. A félidő derekán az ellenfél fölénk kerekedett, kevés volt a mozgás, nem tudtuk birtokolni a labdát, a bákói csapat kiegyenlített, sőt, akadtak jó lehetőségei is a gólszerzésre, de ezek kimaradtak. A második félidőben jobb volt a játékunk, a meccs utolsó negyedében több lehetőség is adódott előttünk, de ezek rendre kimaradtak. Volt pár kiváló egyéni teljesítmény a csapatunkban és a csapatjátékunkat is jobbnak éreztük, mint múlt héten. Szerettük volna győzelemmel zárni az őszi szezont, de úgy gondolom igazságos döntetlen született ma.”

- Benkó Tihamér

U16-os Elitliga, Play-off, Első csoport, 4. forduló: FK Csíkszereda - FC Bákó 1:1 (1:1)

Gólszerzők: Ilie (6.), illetve Burlacu (11.).

Sárga lap: Marosi (52.), illetve Nica (69.).

FK Csíkszereda: Simon - Kusztos, Szőke, Ureche, Kárándi (Mezei 80.), Marosi, Iordache (Brügger 80.), Jakab, Zelenák (Lázár 69.), Jula, Ilie (László 61.).

FC Bákó: Gumenco - Olteanu (Dumitru 75.), Gangal, Cuculescu, Lungu, Oasenegre (Abdulghani 69.), Nica, Taran, Paun, Chiperi, Burlacu (Grosu 71.).

Szép Zoltán



Comments



Share your opinion, join the discussion. You need to log in to comment.


Back