Pontosítás



Több romániai újság és televízió is arról számol be, hogy a magyar kormány megvásárolta a labdarúgó harmadik ligában játszó FK Csíkszeredát. Ezzel kapcsolatban az FK Csíkszereda elnöke az alábbiakat közli: Megdöbbenve szembesültem azzal,  amit a román nyelvű sajtó egybehangzóan állít rólunk. Az első írás, amit olvastam, a Gazeta sporturilor sportoldalon jelent meg azzal a címmel, hogy Sokk érte a román labdarúgást, azzal, hogy a magyar kormány belépik ebbe a bizniszbe. Ha sokk érte, akkor elég késleltetett hatású sokk, mert a Székelyföldi Fociakadémia 2012 óta működik, és különböző célokra 2013 óta kapunk támogatásokat magyar kormányzati forrásokból. Ezek a támogatások – pontosításként mondom, hogy legyen mindenki számára világos – két részre oszthatók: működési támogatásokra, amelyek a Székelyföldi Fociakadémiát és annak alegységeit érintik, illetve az infrastrukturális fejlesztéseket szorgalmazó támogatásokra. Utóbbiak eredményeként 2013-ban egy éjszakai világítással és lelátóval ellátott, műfüves nagypályát adtunk át Csíkszeredában, idén pedig egy ugyanilyent Székelyudvarhelyen. Hangsúlyozom, hogy mindkét pályát a gyerek- és ifjúsági csapataink használják. Emellett egy kiemelt fontosságú beruházásban is partnerei vagyunk a magyar kormányzatnak. Megismétlem azt, ami már a sajtóban korábban megjelent: tavaly kezdtük el a csíkszeredai Márton Áron Főgimnázium és a Székelyföldi Fociakadémia diákjainak majd otthont adó kollégium építését. Ennek a beruházásnak összértéke 5,5 millió euró. És mint minden egyes támogatás esetében, ezúttal is – az adott szóra épülő megállapodás alapján – a támogatás kétharmada magyar forrásokból van biztosítva, egyharmada pedig csíkszeredai önkormányzati forrásokból. Tehát magyar forrásokból építjük a kollégiumot és a lelátót, Csíkszereda önkormányzata pedig önrészként tanácsi határozattal kötelezte magát, hogy a focipálya meglévő tribünjének rendezésére, futópályára és éjszakai világításra költ. Ez a beruházás tavaly kezdődött, erre mi tavaly kaptuk a magyar önkormányzati forrásokat, idén tehát nem. Hogy ezt a beruházást hogyan lehet összekeverni egy NB III-as (3.ligás) csapat megvásárlásával, az számomra rejtély. Ilyés Róbert, a 3.ligás csapatunk edzője korábban természetesen nem azt nyilatkozta az egyik román internetes portálnak, hogy a magyar kormány vett egy 3.ligás csapatot. Hadd tegyem hozzá, hogy négymillió euróért – amely összeg nem tudom, honnan került elő a román sajtóban – az NB III  összes erdélyi csapatát meg lehetne vásárolni. Azért tartom ezt egy rosszindulatú provokációnak, mert éppen azok a romániai honlapok gerjesztik a légből kapott történetet, amelyek több csíkszeredai eseménnyel kapcsolatban jelentettek meg ilyen pontatlan információkat.  Másrészt hogyan lehet kigondolni egy akkora hülyeséget, hogy a rengeteg fontos kihívással szembesülő magyar kormány külhoni NB III-as csapatok felvásárlásán gondolkodna? Hangsúlyozzuk, hogy a csíkszeredai NB III-as futballcsapatot, az FK Csíkszeredát, amely zömében fiatal játékosokból áll, a helyi önkormányzat tartja fenn, néhány magántámogató segítségével. Nyilvánvalóan nem a magyar kormány tulajdona sem a focicsapat, sem az FK Csíkszereda. Az FK Csíkszereda vezetőjeként hangsúlyosan elmondom még egyszer: egy szó sem igaz abból az információból, miszerint a magyar kormány megvásárolta az NB III-as csapatunkat és különböző célokat tűzött volna ki e fiatal csapat elé. Ez az egész egy légből kapott hazugság. Mi nagyon hálásak vagyunk magyar barátainknak az eddig nyújtott támogatásért, és remélni tudom, hogy a  jelenleg folyó hisztérikus román sajtóhadjárat miatt nem fog együttműködésünkön csorba esni. Szondy Zoltán, az FK Csíkszereda elnöke


Comments



Share your opinion, join the discussion. You need to log in to comment.


Back